16 °C Budapest
A partially demolished 1999 master bathroom during renovation in 2021.

Hihetetlen, de erre költik az otthonfelújítási támogatást a magyarok: rengetegen csak ezt akarják

2022. augusztus 24. 14:27

Minden második lakásfelújítás érintette a fürdőszobát az elmúlt egy évben, és a tervezett felújítások zöme is ehhez a helyiséghez kapcsolódik. Utóbbiakat az otthonfelújítási programok is ösztönzik, és bár a beruházások jellemzően praktikus célokat szolgálnak, a kényelem és a design szempontja is egyre fontosabbá válik.

Az elmúlt három év alatt felértékelődött a fürdőszoba jelentősége: a tisztálkodás mellett a feltöltődés fontos helyszínévé vált, ahol akár másfél órát is eltöltünk egy alkalommal. A megkérdezettek több mint fele itt szokta felfrissíteni magát, egynegyedük pedig szellemi feltöltődére, énidőre, megszépülésre is használja a lakásnak e terét – mutatott rá a Strohm Teka megbízásából készített Fürdőszoba Körkép országos reprezentatív kutatás.

A pandémiával járó tartós otthonlét csak még jobban ráerősített arra a trendre, hogy a fürdőszobára egyfajta szentélyként tekintsünk, ahová visszavonulhatunk, ha csöndre és feltöltődésre vágyunk. Azzal, hogy megnőtt az otthoni munka gyakorisága, minden ötödik ember életében nagyobb szerepet kapott a szieszta, és több lehetőségük adódott kihasználni a lakásukat, így a fürdőszobát is. A 20-29 éves korosztály tagjai a többi vizsgált korcsoporthoz képest nagyobb szerepet tulajdonítanak a fürdőszobának, és jobban ki is használják annak tisztálkodáson túli funkcióit.

Minden második felújítási terv érinti a fürdőszobát

Mindez a lakásfelújítási adatokon is visszatükröződni látszik: minden tizedik megkérdezett tartott teljes felújítást az elmúlt évben, és minden ötödik tervezi még ugyanezt a közeljövőben. A részleges felújításokat tekintve a legtöbben a konyhát és a fürdőszobát korszerűsítették, mindent egybevetve pedig közel minden második felújítás (48%) érintette a fürdőszobát. Az utóbbiban elvégzett munkák között a festés (63%) a legjellemzőbb, de szorosan követi ezt a burkolás (58%), a mosdókagyló (56%) és a szerelvények (55%) cseréje, beépítése is. A jövőbeli terveket illetően közel azonos százalékban van igény a szerelvények és a fürdőkád lecserélésére (62-61%), de sokan vágynak új mosdókagylóra (50%) és fürdőszobabútorra (44%) is.

Felújítana? A Pénzcentrum segít megtalálni a legjobb konstrukciót

A fürdőszoba felújításával, átalakításával kapcsolatos beszerzéseknél a termékek tartóssága (76%) és a megfelelő ár-érték arány (70%) a legfontosabb szempontok. Ezt követi az energiatakarékosság figyelembevétele, ami a válaszadók 53%-ánál alapkövetelmény. A dizájnt a megkérdezettek 38%-a tette a nagyon fontos kalapba, elsősorban a 30-39 évesek és az 50 év felettiek.

Noha a fürdőszobafelújítások zöme praktikus okokra vezethető vissza, egyre fontosabb szempont a stílus és a trendek is

– fogalmaz Deli Viktória, a Strohm Teka magyarországi marketingigazgatója, aki szerint az energiaárak elszabadulása miatt a felújítók várhatóan az energiatakarékosságra is jóval nagyobb hangsúlyt fektetnek, mint korábban. Ugyanakkor az egyedi jellemvonások is dominálnak: a kutatásra válaszadók közül minden ötödik ember ügyel arra, hogy a helyiség tükrözze a lakástulajdonos személyiségét.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Fürdőszobatervek

Ehhez pedig egyre nagyobb szerephez jut a személyes tanácsadás.

Bár az internetes oldalak segítenek a tervezgetésben, az érintettek 83%-a élőben is ránézett az adott termékre a döntés meghozatala előtt, és végül a vásárlást is 60%-uk intézte ezen a módon

– mondja Deli Viktória. A szakember úgy véli, a reneszánszukat élő bemutatótermek válnak az inspiráció tökéletes helyszínévé, ahol nem csupán testközelből tekinthetjük meg a legújabb trendeket, hanem személyre szabottan kapunk tanácsokat a fürdőszoba megtervezéséhez, a felszerelések kiválasztásához és ebben szeretnének segítséget nyújtani a Strohm Teka bemutatótermében.

Egy átlagos magyar fürdőszoba jellemző felszereltsége egy szimpla mosdókagylóból és egy hagyományos fürdőkádból áll, ami nem mindig elégíti ki a tulajdonosok igényeit: a megkérdezettek átlagosan 4 négyzetméterrel nagyobb fürdőszobára vágynak. Tervek szintjén a kád cseréje a legjellemzőbb: a legtöbben zuhanykabint, sarokkádat vagy hidromasszázs-kádat építenének be.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem