3 °C Budapest
Young , asian woman is standing with her arms open

Vidéken nőnek, a fővárosban csökkenek a lakásárak: a járvány mindent megváltoztat?

MTI
2021. április 12. 14:31

A lakásárak is követik az első negyedéves ingatlanpiaci felfutást: a paneleknél és a használt tégla lakásoknál is 4-7 százalékkal emelkedtek az átlagos értékesítési árak az ország keleti és a nyugati részén éves összevetésben - közölte a Duna House.

A közlemény szerint ez azt jelenti, hogy a keleti országrészben a paneleknél 17,9 millió forintos, a nyugati országrészben pedig 17,27 millió forintos átlagárral lehet számolni, az egy évvel korábbi 17,067 millió, illetve a 16,48 millió forintos átlagárhoz képest. Az átlagos négyzetméterárak az ország keleti felében a tavaly első negyedévi 313 ezer forintról 336 ezer forintra, a nyugati országrészben 299 ezer forintról 321 ezer forintra nőttek.
A használt tégla lakások átlagára az ország keleti felében 22,44 millió forint, nyugaton pedig 19,86 millió forint, míg egy évvel korábban még 21,11 millió, illetve 19,09 millió forint volt. Az átlagos négyzetméterár keleten 369 ezerről 383 ezer forintra, nyugaton 333 ezerről 350 ezer forintra nőtt.

Ugyanakkor megjegyezték, hogy a fővárosban a panel otthonoknál Budán 2 százalékos, Pesten 5 százalékos árcsökkenés történt az előző év azonos időszakához képest. A négyzetméretárak a tégla otthonoknál Budán nőttek, Pesten és a belvárosban viszont csökkentek az egy évvel korábbi adatokhoz viszonyítva. A tégla otthonoknál 612-859, a panel lakásoknál 522-577 ezer forintos átlagos négyzetméterárral lehet számolni.

Márciusban folytatódott a lakáspiac szárnyalása, ugyanis a társaság becslése szerint márciusban az elmúlt 10 évben először lépte át a 15 ezres határt az adásvételek száma, így az év első három hónapjában több mint 41 ezer adásvétellel zárt a piac, ami szintén az elmúlt 10 év legerősebb első negyedévét jelenti.

A Duna House elemzői szerint a továbbra is erős keresletet, a lakhatási igények koronavírus-járvány okozta nemzetközileg is tapasztalható változása miatt növekvő tranzakciószám és a Magyarországon erre ráerősítő otthonteremtési támogatások okozzák. A szakemberek szerint ez a piaci trend akár kétszámjegyű éves árnövekedést is okozhat az ingatlanoknál.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ez lenne a magyarok új őrülete: hasznos hobbi törhet be a piacra

Most néhány kattintással bárki madárodú örökbefogadóvá válhat - ezzel bepillantást nyerve tollas barátaink magánéletébe.

Új őrület hódít a magyarok körében: teljesen rákattantak ezekre az italokra

A hazai kézműves sörök világa hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedben - a sörkedvelők legnagyobb örömére.

Magyarok milliói vágják maguk alatt a fát: csúnyán ráfizethet, aki így fűt 2022 telén

A téli időszakban, fűtésszezonkor az ország légszennyezettségének mintegy 83-85 százalékáért felelős a lakossági fűtés.

Megszólalt a magyar befektetési guru: a profit ne a cél, hanem az eszköz legyen

A panelbeszélgetésen megvitatták, hogy mi számít a befektetőnek, mi a fejlődés alapja, illetve hogy mi az alapja a hazai vállalkozásoknak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. december 1. csütörtök
Elza
48. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Mibe fektessünk 2023-ban?
Háború, energiaválság, infláció - Védelem a befektetéseinknek
Agrárszektor Konferencia 2022
Az év agráreseménye, 2 nap szakma Siófokon!
EZT OLVASTAD MÁR?