Az újonnan kiadott energetikai tanúsítványok száma meghaladta a 6300-at - közölte a minisztérium.
Egy androidos kémprogram új verzióját kezdték vizsgálni az ESET kutatói, amely mögött az APT-C-23 nevű, 2017 óta főként a Közel-Keleten aktív, hírhedten veszélyes bűnözői csoport áll. Az Android/SpyC23.A nevű új kémprogram a korábbi verziókat fejleszti tovább, kiszélesített kémtevékenységgel, új lopakodó funkciókkal és megújított C&C kommunikációval. Egyik terjeszkedési útvonala az Android hamisított alkalmazásáruházán keresztül vezet: a felhasználók átverése érdekében olyan jól ismert üzenetküldő appoknak álcázza magát, mint a Threema vagy a Telegram.
Az ESET szakemberei akkor kezdtek el nyomozni a rosszindulatú szoftver után, amikor az egyik kutató Twitteren beszámolt egy addig ismeretlen androidos kártevőről, még 2020 áprilisában.
- magyarázta Lukáš Štefanko, az ESET kutatója, aki behatóan tanulmányozta az Android/SpyC23.A-t. A kémprogramra az Android hamisított áruházában találtak rá, ahol első ránézésre hitelesnek tűnő alkalmazások mögött bújt meg.
- tette hozzá Štefanko. A letöltés után a kártevő egy sor bizalmas jellegű engedélyt kér, amiket biztonsági funkciónak álcáz: "A támadók megtévesztéssel vették rá az áldozatokat arra, hogy különféle bizalmas engedélyeket is megadjanak a rosszindulatú szoftvernek. Például az értesítések elolvasásához kért engedélyt üzenettitkosítási funkciónak álcázták" - részletezte Štefanko.
Az engedélyezés után a kártevő többféle kémtevékenységet végez, követve a C&C vezérlőszervertől kapott távoli utasításokat.
A kártékony szoftver C&C kommunikációját is továbbfejlesztették, emiatt a távoli vezérlőszervert még nehezebben ismerik fel a kiberbiztonsági kutatók.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Köztudott, hogy az APT-C-23 csoport tagjai Windows és Android elemeket is felhasználnak a működésük során. A Two-tailed Scorpion (Kétfarkú Skorpió) név alatt futó Android elemekről először az Qihoo 360 Technology nevű kínai internetes biztonsági vállalat számolt be 2017-ben. Azóta már megannyi tanulmány jelent meg az APT-C-23 mobilon terjedő kártevőiről. Az Android/SpyC23.A - a csoport kémprogramjának legújabb verziója - megannyi új fejlesztése miatt vált még veszélyesebbé a felhasználók számára.
- foglalta össze Štefanko. Ennek a különösen fejlett kémprogramnak a leleplezése remélhetőleg tovább erősítheti a trójai támadások elleni tudatos védekezés fontosságát. Az ESET szakértői a Google Play védelmi csapatának kulcsszereplőiként azt javasolják a felhasználóknak, hogy minden platformon használjanak megbízható és hiteles védelmi szoftvert.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)