Régen várt újítás érkezik az iPhone-okra: már Magyarországon is elérhető, sokan fognak örülni
A Fortnite négy év szünet után ismét elérhetővé vált az Európai Unióban iPhone-on, valamint világszerte Android készülékeken.
A Fortnite négy év szünet után ismét elérhetővé vált az Európai Unióban iPhone-on, valamint világszerte Android készülékeken.
Egy továbbfejlesztett androidos kémprogram, a CapraRAT immár még veszélyesebb, és képes mindent látni és hallani a készüléken.
egyre gyakoribb a mesterséges intelligencia és a deepfake a támadásokban
A Rakuten Viber Magyarországon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára.
Több, a Play Áruházat érintő újítást is terveznek a Googlea fejlesztői
Jobb, ha kikapcsoljuk a Bluetooth-funkciót, mert a hackerek már ezen keresztül is támadnak.
A Samsung most több, még 2019-ben piacra dobott készüléket is nyugdíjazott.
A Motorola és a Sony termékei mellett az itthon slágertermékeknek számító iPhone-ok és Samsungok esetében is nagymértékű sugárzást mértek a kutatók.
Egyre több adathalász üzenetet kapunk, amiket egyre könnyebb összekeverni a valódi üzenetekkel. De vajon hogy ismerhetjük fel és mit tehetünk ellene?
Több millió androidos eszköz került veszélybe egy komoyl sebezhetőségük miatt.
Ma reggeltől nem működnek a régebbi verziói az OTP által üzemeltetett Simple alkalmazásnak. Aki továbbra is szeretné használni, annak mindenképpen frissítenie kell az appot.
Egyelőre öt mobiljátékot kaptak az előfizetők, de a lista folyamatosan bővül majd. A következő hónapokban iOS-re is megérkezik a fejlesztés.
A Google Pay pedig egy digitális pénztárca, amelynek segítségével az Android felhasználók még egyszerűbben, és biztonságosan intézhetik fizetési tranzakcióikat.
Névtelenített adatokból kiderült, hogy mely üzenetküldő alkalmazások örvendenek a legnagyobb népszerűségnek az adathalász csalók körében.
A digitális fizetéseké a jövő?
A hivatalos alkalmazásbólt szűrőrendszere is kijátszható.
Egyelőre nagy változást nem fog azonban hozni.
Óvatosan!
Az androidosokra is komoly veszély leselkedik.
Ekkor kerülhet rá sor.