Új lakás, megfizethetően? Elemzők szerint nem lehetetlen

2020. július 31. 10:01 3 perc

Felemásra sikerült a lakásépítési piac első féléve, bár az átadott lakások száma 34 százalékkal nőtt, a kiadott lakásépítési engedélyeknél 32 százalékos csökkenés következett be. Az országon belül az új lakások és házak kínálata szintén vegyesen alakult, Budapesten éves szinten 4 százalékkal csökkent, ugyanakkor a vidéki nagyvárosokban több mint 40 százalékkal nőtt. A koronavírus-járvány miatt jelentős lakásépítési kapacitás szabadult fel, ez pedig árcsökkenést eredményezhet az új lakásoknál és házaknál a következő időszakban. A tervezett rozsdaprogramban megépülő lakások pedig az 5 százalékos áfa miatt szintén alacsonyabb árakat hozhatnak, egyben élesíthetik a vevőkért folyó versenyt.

Vegyes bizonyítvánnyal hagyták maguk mögött az első félévet a lakásépítések. A kínálat pedig felemásan alakult az országban - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely több mint 10 ezer hirdetés és a hivatalos KSH-adatok alapján vizsgálta az új lakások piacát. Az első félév során 8697 új lakást adtak át az országban, ez 34 százalékos emelkedést jelent éves összevetésben. Ezzel szemben a kiadott lakásépítési engedélyek száma, közel hasonló mértékben, 32 százalékkal 12 745-re csökkent.

A csökkenő lakásépítési kedv pedig a kínálatot is szűkíti, mivel az új építkezések 1-2 éven belül fejeződhetnek be.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta, hogy az átadásoknál látható bővülésben szerepe van annak, hogy sok, a korábbi években elindított lakásépítés fejeződött be az idei első félévben. Hozzátette: A budapesti és a megyeszékhelyek újlakás-piacán teljesen eltérően alakult a kínálat.

A portál elemzéséből kiderül az is, hogy a fővárosban július végén 2602 eladó új lakás és ház szerepelt a kínálatban, ami éves szinten 4 százalékos visszaesést jelent, a koronavírus-járvány magyarországi megjelenése előtti, azaz február végi szinthez képest pedig 11 százalékos csökkenés. A megyeszékhelyeken viszont már más a helyzet.

Februárhoz képest 8 százalékkal, tavaly július végéhez viszonyítva pedig több mint 40 százalékkal nőtt a kínálat. Debrecenben 273 lakás várt gazdára, ami majdnem a triplája az egy évvel korábbinak. Ugyanakkor Győrben például 6 százalékos csökkenés következett be, így július végén 150 új lakásból és családi házból válogathattak a vásárlók.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Árcsökkenés előtt?

Balogh László az újlakás-piac jövőjéről azt mondta, hogy a járvány miatt egyelőre bizonytalan a helyzet.

Az valószínűsíthető, hogy a mostani kilátások alapján várható kínálat szűkülését tompíthatják, esetleg ellensúlyozhatják a rozsdaövezeti program új lakásai. Az 5 százalékos áfa miatt a rozsdaprogramos lakások lejjebb szoríthatják az árakat, emellett a vevőkért fokozottabb harc indulhat a lakásépítők körében. A rozsdaprogram hatása nagyban függ attól, hogy konkrétan hány lakás bővíti majd a kínálatot

- mondta a szakember. Más tényező is hozzájárulhat az árak esetleges mérséklődéséhez: a koronavírus-járvány miatt ugyanis a korábbi években kialakult lakásépítési kapacitáshiány megszűnt. Közben több építőipari szakember tért haza Magyarországra. Ezeknek köszönhetően az újlakás-építési költségek mérséklődhetnek, ami a következő 1-3 évben beépülhet a végső árakba, azaz megfizethetőbbé válhatnak a nagyvárosi új lakások és házak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02