Bajorország továbbra is kedvelt célpont a magyar munkavállalók körében, az ottani ingatlanárak azonban még a helyieket is megdöbbentik.
Már harmadik hete, hogy az iskolák bezárása miatt a közoktatás az online térben folyik, azóta pedig többszáz diák és tanár megállás nélkül dolgozik az Oktondi honlapján. Céljuk, hogy minél több általános- és középiskolás tanulónak, valamint pedagógusnak segítsenek könnyebben venni a távoktatás akadályait.
Az Oktondi lelkes egyetemistái eddigi tapasztalataik alapján összeállítottak egy 5 pontos listát, amely (nem csak) a diákok otthoni munkavégzését könnyítheti meg.
1. Napi órarend, tanulási terv készítése sokat segíthet
Jelen felállás szerint az órák egy része virtuálisan közvetített "élő adás", a másik része pedig a nagyobb önfegyelmet igénylő, autodidakta tanulásból áll. Ilyenkor a tanár feladja a feladatot, a megoldásról, kidolgozásról és határidő szerinti visszaküldésről azonban a diákok (és szüleik) maguk gondoskodnak. Ebben nyújthat segítséget egy órarend, egy tanulási terv, amelyben az adott napra feljegyezzük, hogy mely tantárgyakból mennyit szeretnénk haladni. Érdemes a "heti órarendet" előre elkészíteni, hogy biztosan minden készen legyen határidőre.
2. A megfelelő öltözet elengedhetetlen kelléke a tanórának
Az oktatás akkor is egy kötelezettség teljesítése, ha az virtuálisan történik. Adjuk meg egymásnak és a tanárainknak a tiszteletet, és ne pizsamában üljünk le a gép elé, hanem olyan öltözetben (vagy legalább felső ruházatban), amelyben iskolába is mennénk. Ez abban is segít, hogy ne hagyjuk el magunkat, pár ilyen apróság segít a már megszokott rutinban maradni.
3. Pontos kezdések online is!
Gyakran normális körülmények között is beleesünk abba a hibába, hogy egy lyukas óráról, vagy éppen a szünet után késve érkezünk meg a terembe, ez pedig fokozottan igaz lehet a távoktatás során. Otthoni körülmények között nehezebb betartani a "katonás rendet", mégis törekednünk kell arra, hogy ne várassuk meg se a tanárt, se a társainkat. Inkább üljünk le 5-10 perccel kezdés előtt a gép elé, hogy minden gördülékenyen mehessen.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
4. Óvatosan a futó alkalmazásokkal!
A számítógép lehetőségek tárházát jelenti, azonban nem biztos, hogy minden lehetőséggel matek vagy éppen magyar óra közepén kell élni. Célszerű a tanórákhoz nem kellő egyéb alkalmazásokat bezárni az óra idejére, illetve kikapcsolni az automatikus értesítéseket is. Ezáltal mi is könnyebben tudunk koncentrálni a tanulásra.
5. Válasszunk megfelelő környezetet a tanuláshoz!
Mivel a család apraja-nagyja otthon van, így könnyen előfordulnak egy-egy óra közben zavaró tényezők. Fontos, hogy kutya, macska, egyéb háziállat ne legyen a szobában, hiszen könnyedén elterelik a figyelmünket. A szobaajtót akkor is érdemes lehet becsukni, ha nincsenek a közelben kiskedvenceink, hiszen akaratukon kívül a családtagok is megzavarhatják a tanóra menetét. Azon kívül, hogy ez nekünk segít a koncentrációban, nem zavarjuk vele az órát és társainkat sem.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








