1 °C Budapest

Ebből is sokkal többet fogyasztanak a magyarok, mint egy éve

MTI
2019. október 31. 13:33

Tavaly 1,15 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a hazai nettó villamosenergia-fogyasztás, a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia részaránya pedig megközelítette a 8,5 százalékot - derült ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (MAVIR) Zrt. közös kiadványából.

A kiadvány szerint, míg a bruttó hazai villamosenergia-termelés csaknem 3 százalékkal csökkent, addig az import-export szaldó energia részaránya közel 3 százalékkal nőtt. A legmagasabb bruttó csúcsterhelés - minden eddiginél nagyobb -, 2018. december 19-én volt 6869 megawattos értékkel, 1,3 százalékkal magasabbal az egy évvel korábban regisztrált 6780 megawattnál.

A villamos energia előállítására felhasznált energiahordozók közül tavaly csak a megújuló alapú források emelkedtek: a napenergia több mint háromszorosára nőtt, a biomassza 12 százalékkal, a hulladék pedig 13 százalékkal emelkedett, de csekély mértékben a víz és a biológiailag lebomló hulladék aránya is nőtt.

A villamosenergia-rendszer teljes beépített teljesítőképessége főként a naperőműveknek köszönhetően nőtt, valamint folytatódott a háztartási méretű kiserőművek teljesítőképességének bővülése, amely csaknem 40 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - közölték.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 4. 23:51