A felmérés Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, Németországban, Lengyelországban, Portugáliában, Horvátországban, Belgiumban és Hollandiában készült.
Sorra érkeznek a megjegyzések a gyermek származására, és a vér szerinti szülőket sem kímélik, mégis egyre nyíltabban beszélnek a szülők az örökbefogadásról - többek között erre jutott az SOS Gyermekfalvak legfrissebb kutatása.
A szervezet több mint 500 örökbefogadó szülőt kérdezett meg arról, mennyire érzik elfogadónak a környezetet az örökbefogadással kapcsolatosan. Minden második örökbefogadó szülő kapott furcsa vagy negatív megjegyzéseket a környezetétől az örökbefogadás miatt. A legkevésbé toleránsak a szomszédok (33 százalék), a rokonok (29 százalék), a barátok (28 százalék) és a gyermek óvodájában, iskolájában dolgozó pedagógusok (26 százalék) voltak.
Minden második családnál a megjegyzések a gyermek vélt származására vonatkoztak, de a vér szerinti szülők elítélése is majdnem ugyanilyen gyakori (43,3 százalék). A harmadik leggyakoribb és bántó megjegyzés az örökbefogadó anyák felé irányul, hogy miért nem szültek inkább.Minden hatodik örökbefogadó családnak szakadt már meg valamilyen kapcsolata az örökbefogadás miatt.
Nem rettentenek el a megjegyzések
Annak ellenére, hogy ilyen mértékű előítéletekkel kell megküzdenie az örökbefogadóknak, mégis nyíltan vállalják az örökbefogadást. Míg pár évtizeddel ezelőtt még gyakori volt, hogy a szülők eltitkolták gyerekük elől az örökbefogadás tényét, a megkérdezettek között alig volt ilyen. A szülők többsége abban is támogatná a gyermekét, hogy felvegye a kapcsolatot a vér szerinti szüleivel vagy testvéreivel, ha a gyerek szeretné (82 százalék).
Az SOS Gyermekfalvak kíváncsi volt az örökbefogadó szülők hozzáállására is a roma, fogyatékkal élő és idősebb gyerekek örökbefogadásával kapcsolatosan is.
A válaszadók harmada fogadna 3 évesnél idősebb gyereket, majdnem minden második szülő pedig nyitott roma gyermek örökbefogadására. Lényegesen kevesebben nyilatkozták, hogy egyértelműen vállalnák fogyatékkal élő gyermek örökbefogadását (3,5 százalék), ugyanakkor majdnem minden második megkérdezett azt a fogyatékosság mértékétől tenné függővé.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Sokat kell várni
Az örökbefogadók 60 százaléka a gyerekre való várakozást tartotta a legnehezebbnek az örökbefogadással kapcsolatosan, 33,5 százalék pedig azt, hogy a vér szerinti szülő elállhat az örökbeadástól a gyerek hat hetes koráig.
- mondta Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak gyermekvédelmi programigazgatója.
Az SOS megkérdezte azt is, mi jelentene leginkább segítséget a szülőknek. Legtöbben az örökbefogadási eljárás gyorsítását nevezték meg (62,1 százalék), a szülők harmada a támogató társadalmi közeget hiányolja második helyen, illetve több szakmai, akár pszichológiai segítséget igényelnének. A szülők negyede pedig több információt várna az örökbefogadott gyerekről. Minden hatodik örökbefogadó szülő úgy érzi, hogy a pedagógusok és a bölcsőde, óvoda, iskola körüli segítő szakemberek (pszichológus, gyógypedagógus, pedagógiai asszisztens, logopédus stb.) nagyon kevés tapasztalattal rendelkeznek az örökbefogadással kapcsolatosan.
Eldőlni látszik, ez lesz Esterházy Péter egykori otthonával: korábban eladták volna a legendás házat
Az Emőd utcai ingatlant Óbuda önkormányzata vásárolta meg, miután Esterházy fia eladásra hirdette azt.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








