A stabilizálódás jeleit mutatják a fővárosi lakbérek, miközben a kiadó lakások száma csökkent az utóbbi hónapokban.
A Duna vizének szokatlan magas hőmérséklete miatt felmerült, hogy le kell állítani a paksi atomerőművet. Alig kerülte el Magyarország a rendkívüli helyzetet.
A paksi atomerőmű, más hőerőművekhez hasonlóan, kevesebb áramot tud termelni nyáron, mint télen, mivel a hűtésére szolgáló víz, mely a Dunából jön, jellemzően melegebb. Ez idén sem volt másképp, a télen megszokott 510-520 megawatt teljesítmény helyett 470-480 megawatt volt a jellemző az elmúlt hetekben - nyilatkozta a G7-nek Kovács Antal, az atomerőmű kommunikációs igazgatója.
Ez a lap szerint egy teljesen természetes folyamat, a gond nem ebből adódott. A problémát az okozta, hogy 500 méterrel lejjebb attól a ponttól, ahol a Dunába visszaengedik az atomerőmű hűtésére felhasznált vizet, majdnem 30 fokos volt a folyó, ami pedig a jogszabályi maximuma annak a vízhőmérsékletnek, amit ezen a ponton a Duna vize még felvehet.
Ez egyébként nem egy elméleti lehetőség, Németországban és Franciaországban is le kellett állítani ugyanezen okokból nukleáris létesítményeket a nyáron, igaz, ott a hasonló határérték nem 30 Celsius, hanem csupán 26 fok. Az elmúlt hetek hőhulláma ráirányíthatja a a figyelmet - a G7 szerint - a paksi bővítés (azaz Paks 2) Dunára gyakorolt hatására. A Magyar Energiaklub már 2015-ben jelezte, hogy a folyó hőterhelésével többet kéne foglalkozni.
- állapítja meg cikkében a lap.
Végveszélyben hazánk egyik legnépszerűbb tava: mihamarabbi beavatkozás kell, hogy ne tűnjön el a víz
Bár a kiszáradás megállítására több megoldási javaslat is született a Velencei-tó ügyében, ezek mindegyike komoly anyagi, jogi és környezetvédelmi akadályokba ütközik.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







