7-8 százalékos hozamot is hozhat ez a befektetés: erre figyelj

2018. július 10. 16:00

A lakásárak emelkedésével párhuzamosan a garázsárak is növekedtek országszerte. A drágulás ma már ott tart, hogy vannak olyan garázsok, amelyeknek az ára majdnem annyi, amennyi egy garzonlakásé 2013-ban volt. Budapesten a kínálati piacon elérhető parkolók átlagos ára 20 százalékkal 3 millió forintra nőtt, az egyedi garázsoké pedig 40 százalékkal 4,2 millió forintra emelkedett. A garázs ráadásul befektetésnek is megfontolandó, a bruttó hozam ugyanis 7-8 százalékos lehet.

A lakáspiaci áremelkedés, a magyar autópiac is jelentős bővülése, a parkolási díjak emelkedése és a parkolóhelyek szűkössége is hozzájárult a garázspiac átalakulásához. Az ingatlan.com elemzése szerint a lakások drágulásával párhuzamosan a budapesti és az ország többi nagyvárosában lévő garázsok ára is jelentősen emelkedett 2013 óta.

Természetesen a darabszámokat tekintve a garázsok piaca jóval kisebb a lakásokénál, de a drágulás mértéke azonban jól mutatja a garázsok és a parkolási helyek iránti igényeket

- mondta el Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Befektetésnek sem utolsó

Idén július elején Budapesten a teremgarázsban található parkolók átlagos ára a kínálati piacon 3 millió forint volt, ez 20 százalékos drágulás jelent éves szinten. Az egyedi garázsok ára jelentősebben, 40 százalékkal 4,2 millió forintra emelkedett. Az garázsbérleti díjak is több mint 10 százalékkal emelkedtek, az átlagos bérleti díj 20-25 ezer forint, függően attól, hogy egyedi garázsról vagy teremgarázs-beállóról van szó. Ma már ott tartunk, hogy egy-egy garázs befektetési szempontból is felveszi a versenyt a lakáskiadással. 

Az elemzés szerint tavaly és az idén egy-egy garázs 8 százalékos bruttó hozamra is képes lehet a fővárosban. Ez pedig a befektetési célú vásárlásokat is felpörgeti. A vezető szakértő közölte: 

a fővárosi garázsdrágulásban szerepet játszhat, hogy az eladásra kínált garázsok száma stagnált, a kiadóké pedig csökkent az elmúlt egy évben. 

Ötéves időtávon még látványosabb a parkolók drágulása. A főváros VII. kerületében lévő garázsért 5,4 millió forintot kérnek átlagosan, míg 2013-ban alig több mint 1 millió forinttal nagyobb összegért 6,5 millióért egy garzonlakást is meg lehetett venni a kerületben. Miskolcon, Szegeden és Tatabányán szintén úgy alakult a lakások és a garázsok értéke, hogy a most meghirdetett garázsok átlagosan alig 1-1,5 millió forinttal kerülnek kevesebbe a 2013-ban eladásra kínált garzonlakások átlagos árainál. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Új megoldások, lehetőségek

Az ingatlanszektor digitalizációját megteremtő proptech megoldások segíthetnek a kritikus parkolási helyzeten is. Már most is lehetőségük van a sofőröknek arra, hogy mobilalkalmazásokon keresztül foglalják le a garázsok és irodaházak üres parkolóhelyeit. A fővárosi közösségiautó-szolgáltatók alkalmazásait több mint 20 ezren töltötték le, és várhatóan egyre jelentősebb lesz a táboruk a jövőben. Ezeket a járműveket percdíjas alapon bérelhetik a felhasználók, viszont a parkolásuk ingyenes. A közösségi-autó szolgáltatások elterjedésével a belvárosban csökkenhet a saját tulajdonú kocsik aránya, ami a problémás parkolási helyzeten is javíthat, ráadásul a belső kerületek környezeti terhelését is csökkentheti. 

Az újlakás- és irodaház-fejlesztések szintén befolyásolják a parkolási helyzetet minden nagyvárosban és ezen keresztül a garázspiacra is hatással vannak. A szakértő szerint az elmúlt években több, korábban parkolóként hasznosított foghíjtelek eltűnt a fővárosban, mert építkezéseknek adták át a helyet. A fejlesztők számára a parkolóhelyek és garázsok iránti kereslet lehetőséget is jelent, egy-egy újlakás- vagy irodafejlesztésnél a kötelezően előírt parkolókapacitásnál több helyet is érdemes kialakítani, mert ez megtérülő beruházás lehet, akár értékesítik, akár kiadják a jövőben azokat.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem