Tovább folytatódott az ingatlanok drágulása az év utolsó negyedévében, így országosan több mint 23 százalékos volt az éves áremelkedés.
Új tendencia, hogy 2016-ban többen költöztek el Budapestről, mint ahányan beköltöztek. Ugyancsak érdekesség, hogy tavaly többen költöztek vidéki városba, községbe, mint ahányan elköltöztek.
A népesség Magyarországon folyamatosan csökkent, de bizonyos településeken, településtípusokon a belföldi vándorlásnak köszönhetően ez enyhíthető vagy néha akár megfordítható.
Tavaly többen költöztek el Budapestről, mint amennyien beköltöztek, de ez új tendencia, mert az elmúlt 9 évben ez fordítva volt. A községek és városok esetében is fordult a helyzet, de ellenkező irányba: 2016-ban többen költöztek vidéki városba, községbe, mint ahányan elköltöztek - az előző 5 évben épp ellenkező volt a trend - mondta az Inforádiónak Dickmann Ádám. Ez főleg a budapesti agglomerációnak köszönhető, a városok többségéből továbbra is elvándorlás tapasztalható.
A szakember szerint csak néhány kivétel van. “Odavándorlás" a megyei jogú városoknál az elmúlt 20 évben Érdnél, Sopronnál és Kecskemétnél volt, tavaly pedig Érd, Szombathely és Sopron volt az első helyeken. A többi város közül a Pest megyeiek (Szigetszentmiklós, Dunakeszi, Veresegyház, Budaörs) voltak egyértelműen vonzóak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ha a megyei jogú városokat nézzük, akkor Debrecen vezet, már ami az elköltözők számát illeti: 800 emberrel többen költöztek ki, mint amennyien oda vándoroltak, de Szeged, Dunaújváros is azon települések közé tartozik, ahonnan inkább elvándorolnak a lakók. Nagy számú lakost veszített Mátészalka is, ahonnan csak tavaly 300-an költöztek el, de Tiszaújváros és Nyírbátor sem tűnik túl vonzónak a magyarok körében.
Az ország teljes egészét nézve az északi és az alföldi régióból a központi és a nyugati régiókba költöznek az emberek, míg a nyugati városoknál, Sopron és Győr esetében inkább pozitív az egyenleg.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








