18 °C Budapest

Lázár: nem lesz több áfakedvezmény

2017. június 8. 19:02

A CSOK felülvizsgálatáról, a panelprogramról és az áfakedvezmények körének bezárásáról beszélt Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter a 91. Kormányinfón.

Felülvizsgálják a CSOK-ot

Szeretnénk, ha családbarát ország lenne Magyarország, ennek érdekében csökkentjük az adókat. A két gyereket nevelők már 2018-ban 35 ezer forint adókedvezményt kapnak, a családi otthonteremtési programot pedig még 2017-ben felül fogjuk vizsgálni az eddigi tapasztalatok alapján - mondja Lázár János. A részletekkel kapcsolatban a miniszter nem sokat árult el, de annyit mondott, hogy gondolkodnak azon, hogy esetleg a településtípusok között különbséget tegyenek, hiszen nem biztos, hogy ugyanarra van szükség a fővárosban, mint a kis falvakban.

Mi lesz a panelekkel?

A kormány azért foglalkozik a panellakások kérdésével, mert Magyarországon 549 ezer ilyen lakás van, melyekben 1,15 millió ember lakik. Ezek elavultak, felújításra, modernizálásra szorulnak. A kormány célja, hogy javítsa az állampolgárok életminőségét, a panelekben lakók is megérdemlik, hogy a kormány segítsen rajtuk. A panelek 80-90 százalékát eddig még nem sikerült felújítani, pedig erre szükség lenne. A kormány a következő hetekben egyeztetést kezdeményez azokkal az érdekképviseletekkel, akik a panellakásokban lakókat képviselik, szeretnék tisztázni, hogy ezek a szervezetek miben látják a magoldást.

Csak olyan lépés képzelhető el, amivel a lakástulajdonosok egyetértenek, a kormány semmit nem fog tenni a tulajdonosok ellenében. A tulajdonosok mellett a magyar építésztársadalommal egyeztet majd a kormány, hogy a javaslataikat meghallgassa. Ezzel párhuzamosan már elkezdték vizsgálni a német modellt a panelrehabilitációról.

A magyar panelek statikai vizsgálata azt mutatja, hogy ezek a házak fenntarthatók, de kérdés, hogy a felújítás költsége mekkora, illetve érdemes-e ezt a költséget vállalni. Első lépésben a kormány elindítana egy mintaprogramot a tervek szerint Hódmezővásárhelyen, ahol felmérnék az érintett házak állapotát, majd ezt követően kell mérlegelni a lehetőségeket a felújítástól az új házak építéséig. Ezeknek a panellakásoknak az életciklusa lejárt, valamit kezdeni kell velük az eddiginél erőteljesebb ütemben. Tíz év alatt 70 ezer lakást sikerült felújítani, ami kevés, ezt az ütemet fel kell gyorsítani.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem lesz több áfakedvezmény

A kormány lezárta az áfacsökkentést, az alapvető élelmiszereknél volt ez a cél. A kör bezárult - reagált arra a kérdésre, hogy a kormány mit szól az Orvostechnikai Szövetség áfacsökkentési javaslatához.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm