Közel 300 millió forintért hirdetik Varga Judit volt igazságügyi miniszter és Magyar Péter kormányfő egykori közös balatonhenyei ingatlanát.
A közelgő ünnepek alatt szokásos petárdázások és tűzijátékok miatt sok kutya rémül meg és szökik el otthonról, ilyenkor a kertben tartott kutyákat is célszerű beengedni zárt helyre - olvasható a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Állategészségügyi Szolgálatának tájékoztatójában.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a petárdázások hatására nagyon sok kutya szökik el otthonról és kóborol a főváros utcáin. Az erős hang- és fényhatások miatt megrémült, kerítésen átmászó állatok az utcán olyan környezetbe kerülnek, amely számukra idegen és veszélyekkel teli.
Az elszökött állatok egy része ebben az időszakban vagy autóbaleset áldozatává válik, vagy pedig olyan távolságra menekül otthonától, hogy képtelen oda visszatalálni. Ebben az időszakban megnő a közterületről sérülten beszállított állatok száma is - olvasható az összegzésben.
A szolgálat azt tanácsolja a gazdáknak, hogy ebben az időszakban csak pórázon sétáltassák az állatokat és mindig legyen rajtuk egy nyakörv a gazda telefonszámát tartalmazó bilétával. A kutyában lévő kötelező mikrochip a gazda adataival legyen regisztrálva a PetVetData rendszerben, ezt érdemes az állatorvosnál ellenőriztetni is. Ugyancsak célszerű időben egyeztetni az állatorvossal, hogy milyen nyugtatószereket javasol szükség esetére.
A kertben tartott állatoknál gondoskodni kell arról, hogy biztonságos, zárt helyen legyenek. Ilyenkor még a kerti kutyákat is érdemes beengedni legalább az előszobába vagy a garázsba. A tájékoztatóban felhívják a figyelmet arra, hogy a legjobb megoldás az, ha a gazdák otthon maradnak kedvencünkkel és nem hagyják őt magára.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Mint írják, amennyiben minden óvintézkedés ellenére a házi kedvenc mégis megszökik, fontos azonnal megkezdeni a keresését a környéken. A főváros területén befogott és a szolgálathoz bekerülő ebekről a www.ebtelep.hu honlapon lehet tájékozódni.
Rendkívüli változás jön a magyar lakásokban: aranyat érhet az ingatlan, ha van benne ez a berendezés
Az egyre pusztítóbb nyári hőhullámok miatt történelmi robbanás előtt áll az európai klímapiac.
Ezzel a legális trükkel spórolnak egy vagyont klímájukon, légkondijukon az élelmes magyarok 2026-ban
A légkondicionáló ma már egyre több magyar háztartásban alapfelszereltségnek számít.







