Lakáspiaci fordulat, pénzügyi csapdák, hitelkönnyítések és társadalmi kérdések, amelyek már most meghatározzák a következő évek döntéseit.
Az idei évben indult lakásfejlesztéseknek több mint felénél, körülbelül 4000 lakásnál még mindig nem kezdték el az építkezést, főként a kapacitások szűkössége miatt - írja a Világgazdaság.
Az év első kilenc hónapjában 11 ezer fölé emelkedett a Budapesten futó ingatlanfejlesztési projektek által kínált új lakások teljes száma - derült ki a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia piackutatásából. A fővárosban 209, a négylakásosnál nagyobb projekt keretében mintegy 8700 új lakás értékesítése indult el, ebből 1527 új otthont a Cordia fejleszt, a főváros hét kerületében - sorolta Földi Tibor, a cég vezérigazgatója.
A Cordia kutatásának adatai szerint a 2016-ban indult fejlesztések több mint felében, azaz mintegy 4000 lakás esetében eddig még nem kezdték el az építkezést. Földi Tibor szerint e mögött több ok is meghúzódhat, egyrészt az építőipart is jellemző munkaerőhiány miatt az építési költségek jelentősen (20-25 százalékkal) megnövekedtek, másrészt sok fejlesztő, főleg a kisebb, referenciával nem rendelkező cégek most szembesülnek azzal, hogy nem jutnak elegendő kapacitáshoz, így a projektjeik várhatóan csúszni fognak.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







