A téglalakások átlagos árszintje is emelkedett, miközben a használt házak iránt Budapesten visszafogottabb volt kereslet.
Ha házat veszünk, akkor olyan dolgokra is figyelnünk kell, amire egy társasház esetén nem feltétlenül történhet meg. Persze a használt lakás vásárlásakor is érdemes odafigyelni számos statikai dologra, mutatjuk, mi az, amire feltétlenül meg kell nézni, ha ingatlant vásárolunk.
Kikérni a tulajdoni lapot, beszélni a szomszédokkal, különböző napszakokban is felkeresni az ingatlant, megnézetni egy szakemberrel. Csak néhány azok közül az alapteendők közül, amiket ingatlanvásárlás előtt teszünk. Pedig maga az ingatlan is sok mindent elmond magáról, ha odafigyelünk. Viniczai Róbert építész, a Bramac alkalmazástechnikai vezetője szerint a laikus is könnyen eldöntheti jó befektetés-e a kiszemelt ingatlan. Ha ezeket tapasztalod, jól fontold meg, hosszútávon megéri-e a vásárlás.
1. Repedések a falon
Természetes, ha az ember hajszálrepedéseket talál a ház falán, ezek többnyire az épületek általános mozgásából adódnak. Viszont, ha 5 milliméternél nagyobb repedéseket látunk egy ingatlanon, az alapozási hibákra utal. Ilyen esetben mindenképpen kérjük ki statikus véleményét vásárlás előtt.
2. Felázás nyomai
Vízszigetelési problémákra utal, ha a lábazatnál a padlószintig felszivárgó vizet látunk. Ezt jelezheti még a pergő vakolat vagy a dohosodás is.
3. Kongó falak
A hőszigeteléssel ellátott falak vastagabbak, rugalmasabbak és megkopogtatva élénkebb hangjuk van. Amennyiben a falat megkopogtatva kongó hangot hallunk, az arra utal, hogy a falak nincsenek hőszigetelve. A nyílászáróknál könnyen ellenőrizzük azt is, megfelelő-e a falvastagság. Egy átlagos ingatlan falszerkezete 30-38 cm vastagságú, erre ideális esetben 10 cm szigetelés kerül, így ha 40-45 cm-es teljes falvastagságot mérünk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a fal szigetelése megfelelő.
4. Húz az ablak
Ha zárt ablak mellett látható légmozgást, fellebbenő függönyt tapasztalunk, esetleg fázunk az ablak előtt, akkor valószínűleg nem zár jól. Ezt könnyen ellenőrizhetjük is egy egyszerű papír próbával: zárjuk rá egy papírlapra az ablakot, ha ki tudjuk húzni, az problémát jelent.
5. Elavult fűtőrendszer
Ha az ingatlanban 10 évnél régebbi fűtőrendszerrel találkozunk, számolnunk kell a fűtéskorszerűsítés költségeivel.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
6. Alumínium vezetékek
Vásárlás előtt érdemes megnézni, milyen vezetékek vannak az ingatlanban. Egy csavarhúzóval könnyedén megbonthatjuk a konnektort (előtte áramtalanítsunk), ha réz helyett alumínium vezetékeket találunk, tervezzünk a vezetékek cseréjével.
7. Eltérő tetőtér hőmérséklet
Ha a tetőtérben hűvösebb (télen), vagy melegebb (nyáron) van, mint a ház többi részén, pedig egyformán fűtik, illetve hűtik mindkettőt, akkor a tető szigetelése nem megfelelő. Tetőproblémákra utalhat még, ha a hó a tető egyes részein olvad, máshol pedig megmarad, vagy ha penészfoltok láthatóak a tető sarkaiban és zugaiban (beltérben). A tetőtérben is könnyen ellenőrizhetjük a falvastagságot a tetősík ablak mentén. A 30-35 cm-es vastagság jelzi az ideálisan szigetelt tetőt.
8. Figyeljünk oda a tájolásra
A világos déli, keleti, esetleg nyugati tájolású ingatlanok a legkedvezőbbek, mert passzív módon hasznosítják a napenergiát, valamint tetőfelületük teret ad a napenergia aktív hasznosítására is napelemek, napkollektorok beépítésével. Magyarországon például olyan magas a napsütéses órák száma (1900-2200 óra/év), hogy a tetőn solar rendszerekkel az év minimum nyolc hónapjában, márciustól októberig az otthon melegvíz szükségletének 85 százalékát, és akár a teljes elektromos áram szükségletét elő lehet állítani.
+1 Milyen a környék?
Természetesen akár befektetésként, akár saját részre keresünk ingatlant, a kerület vagy régió kiválasztása az egyik legfontosabb tényező. Sokszor vonzóbb egy felkapott kerület rosszabb állapotú lakása megfizethető áron, mint egy jó állapotú lakás egy rosszabb környéken. Azonban fontos, hogy az előbbi lista alapján tegyük mérlegre, hogyan aránylik egymáshoz a vételár és a később ráfordítandó összeg, és úgy döntsük el, a saját szükségleteinket és pénztárcánkat is figyelembe véve megéri-e számunkra a vétel.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







