Nyugdíjasok, illetve szociálisan rászorulók kérhetik a 9 ezer forintos utalványt: mutatjuk a pontos részleteket!
Idén több mint 150 önkormányzat nyúlt hozzá érdemben adórendeletéhez és vezetett be új adót, vagy növelte meg a terhet. Közel kétszáz új elvonást vezettek be - írja a Világgazdaság.
A települések sokáig igyekeztek szavazóikat mentesíteni, kevesen vezettek be a lakosságot terhelő adót, ám idővel egyre többen rákényszerültek erre. Az idén csaknem 40 önkormányzatnál jelent meg például a kommunális adó, amelyet már több mint 2200 település alkalmaz. Az ingatlanokat azonban nem sokan terhelik, telekadót 521 település vet ki, a lakóingatlanokat alig több mint 600, a nem lakás céljára szolgáló helyiségeket pedig mindössze 23 önkormányzat adóztatja meg. Idegenforgalmi adót valamivel több mint 800 település vet ki.
Az idén több mint 60 településen emeltek vagy vezettek be iparűzési adót, miközben a képviselő-testületek egyre nagyobb kedvvel éltek a tavaly januárban kapott új lehetőséggel is, egymás után vetettek ki adót mindenre, amit az állam nem terhel elvonással. Ez a lehetőség leginkább a földadó bevezetését jelenti, amelyet ma már több mint 50 település alkalmaz. Az önkormányzatok jellemzően a nagyobb, nem helyben élő földtulajdonosokat adóztatják előszeretettel.
A legújabb kreatív elvonás a hajóadó: Nagymaros önkormányzata havi ötven-százezer forint adót vetett ki a nála tárolt nagyobb teljesítményű motorcsónakokra és jachtokra.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







