Egyre nagyobb teret nyernek a hőszivattyús rendszerek is, különösen az új építésű, jó energetikai besorolású ingatlanoknál.
Még a végére sem jártak az előzetes megpróbáltatásait Mexikóban kipihenő Lagzi Lajcsi, aka Galambos Lajos áramlopási ügyének, de már egy újabb sztár került gyanúba. A Blikk mai cikkében azt írja, Kozsó teaházának volt üzletvezetője feljelentette a zenészt az ELMÜ-nél, mivel szerinte durva visszaélések voltak az üzletben.
− írja a lap az üzletvezető beszámolója alapján.
"Mivel régen a vendéglátásban dolgozom, Kozsó három és fél évvel ezelőtt megkért, hogy segítsek a teaháza vezetésében, amit a nem mindig rózsás körülmények ellenére sikerült felfuttatni. Eközben egyre sokasodtak a gyanús dolgok" − idézi a lap az üzletvezetőt, aki a cikk szerint sorra vette át az ellenőrzési felszólításokat. De az adott számú villanyórákat hiába kereste az üzletben, nem találta őket.
Aztán sokszori kérésre állítólag elmondta neki Kozsó, hogy nem tudja hol vannak az ok az órák, mivel leszerelték őket. Ezért az üzletvezetőnek ki lett adva, hogy nem lehet villanyóra-leolvasót beengedni. Kozsó mindenkit felkészített: azt kell mondani, hogy csak a tulajdonos jelenlétében lehet ellenőrizni az órákat, aki pedig sohasem ért rá.
− nyilatkozta a férfi, aki szerint Kozsó azt mondta, ha kérdezik, az a válasz, hogy ők gyertyával világítanak. Az egykori üzletvezető állítólag félt, hogy ebből komolyabb bajuk lesz, így elkezdett bizonyítékokat gyűjteni. Például lefényképezték dátumos megjelöléssel a létező villanyórát, majd kis idő után megismételték a fotózást. Ebből kiderült, hogy az idő elteltével a mérő állása nem nőtt, hanem kevesebb lett.
Tavaly augusztusban elöntötte a teaházat a víz, ezért áramtalanítani kellett. Az üzletvezető szerint azonban hiába kapcsolták le az összes biztosítékot, ugyanúgy volt áram mindenhol.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Kozsó hozza a vizet kannában
A férfi elmondása szerint vízszámla sem jött soha. Erre az esetre is kitanított mindenkit Kozsó: azt mondta, azt kell mondani, hogy a teafőzéshez, mosogatáshoz ő hozza a vizet kannában.
Kozsót megkereste a Blikk, a zenész azt nyilatkozta a lapnak:
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







