A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Több mint 15 ezren érdeklődtek január eleje óta a takarékszövetkezetek fiókjaiban a Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK) iránt, a legnagyobb számban Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron és Bács-Kiskun megyékben. A CSOK tavaly júliusi indulása óta a szövetkezeti hitelintézeti integráció tagjai mintegy kétezer CSOK-igénylést fogadtak be, ezek közel 30 százaléka mellé igényeltek az ügyfelek lakáscélú hitelt. A befogadott támogatási igénylések átlagos összege 1,3, míg a hitelé 4,5 millió forint volt. Az építtetők részéről is országszerte egyre intenzívebb érdeklődés tapasztalható, az elmúlt három hónapban megduplázódott a takarékoknál folyamatban lévő értékesítési célú lakásépítési ügyletek száma. A Takarékbank szerint a lakásberuházások, valamint az ingatlan adásvételek számának növekedése jövőre mintegy fél százalékponttal járulhat hozzá a GDP bővüléséhez.
A fiókokba betérő ügyfelek mintegy 60 százaléka továbbra is a 10+10 milliós támogatás iránt érdeklődik, azonban januárhoz képest lényegesen több kérdés irányul a használt lakás vásárlásához és a bővítéséhez igénybe vehető támogatási és hitellehetőségekre. A január óta beadott igénylések mintegy 10 százaléka vonatkozott a 10+10 milliós konstrukcióra. Az érdeklődők többségének legalább egy vagy két gyermeke van, kisebb számban érdeklődnek olyanok, akiknek még nincsen gyermekük.
Általános tapasztalat, hogy a két új CSOK rendelet megjelenése óta az ügyfelek tájékozottabbak és tudatosabbak lettek, többnyire úgy érkeznek a takarékok fiókjaiba, hogy már előzetesen az internetről tájékozódtak vagy olvasták a rendeletet, és konkrét értelmezési kérdéseik vannak. Emellett az ügyfelek körültekintőbbek is a támogatás esetleges kockázatait illetően. Ezzel együtt sokan egyelőre elsősorban lehetőségeik felmérése és tanácsadás céljából keresik fel a takarékokat.
A fióki forgalom mellett kiemelt érdeklődés övezte a szövetkezeti hitelintézeti integráció tagjai által februárban 8 vidéki megyeszékhelyen megrendezett CSOK fórumokat is, amelyeken a résztvevők az ingatlanpiaci folyamatokra, a CSOK feltételrendszerére, az elérhető lakáscélú hitelkonstrukciókra és az igénylés folyamatára vonatkozó tájékoztatás mellett egyedi kérdéseikre is választ kaphattak. A rendezvényeken összesen több mint kétezren vettek részt, egyes helyszíneken többszörös volt a túljelentkezés.
A lakosság mellett az építtetők és kivitelezők részéről is országszerte egyre intenzívebb érdeklődés tapasztalható: az elmúlt három hónapban megduplázódott a takarékszövetkezeteknél folyamatban lévő értékesítési célú lakásépítési ügyeletek száma.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Takarékbank előrejelzése szerint a bevezetett intézkedések - CSOK, lakásáfa csökkentése - hatására az idei évben óvatos becslés alapján is megduplázódhat a lakásépítések száma, így országosan 8-10 ezerrel több lakás épülhet az előző évekhez képest. A most induló új társasház-építési projektek átadása legkorábban 2017 első negyedévétől kezdődhet meg, azonban az induló beruházások kedvező gazdasági hatásai - munkahelyek teremtése az építőiparban, hitelezési volumen növekedése - már idén jelentkezhetnek. A bank úgy látja, hogy a lakásberuházások, valamint az ingatlan adásvételek számának növekedése - a hitelfelvételre és a fogyasztásra gyakorolt jótékony hatásokkal együtt - jövőre mintegy fél százalékponttal járulhat hozzá a GDP bővüléséhez.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







