19 °C Budapest
Itt a bejelentés: kibővítik a CSOK-ot

Itt a bejelentés: kibővítik a CSOK-ot

2015. december 16. 14:43

A kormány döntött a CSOK bővítéséről, és a magánépítkezőkre is kiterjesztik az áfacsökkentést - jelentette be mai napon tartott Kormányinfón Lázár János.

27 százalékról 5 százalékra csökkenti januártól a kormány az új lakásvásárlás és új ház építés áfáját. Előbbi a 150 nm alattiakra, utóbbi a 300 nm alattiakra vonatkozik. Az áfa pedig 5 millióig visszaigényelhető lesz az önerős házépítésnél épületenként.

A Családi Otthonteremtési Kedvezmény az új építésű lakásoknál két gyermek esetén 2,6 millióra nő, 3 gyermek vállalásánál pedig új program jön. Aki 3 gyermeket vállal − akár úgy hogy egy gyermek sincs a vállalás pillanatában −, annak 10 millió forint vissza nem térítendő támogatás jár, és a magyar kormány ehhez 10 millió hitelt tesz hozzá, 25 éves futamidővel, garantáltan maximum 3 százalékos kamattal.

A 3 gyermeket 10 éven belül kell teljesíteni.

Kellemes és hasznos is lehet ez a tevékenység

− mondta Lázár. Kérdésre elmondta, hogy azok a gyermeket vállalók, akik korábban felvettek már ilyet, azok is igényelhetik a tízmilliót három gyermek vállalásánál; a tíz millió mínusz a felvett összeg jár ilyen esetben. A vállalást nem teljesítők visszafizetési feltételeit még nem pontosították, azt később teszik.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 6 százalékos THM-el, és havi 106 085 forintos törlesztővel fel lehet venni a Raiffeisen Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,42% a THM; a K&H Banknál 6,43%; az Erste  Banknál 6,67%,  a MagNet Banknál pedig 6,8%; míg az UniCredit Banknál 6,9%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a Sopron Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az új programba azok is beléphetnek, akik már felvették a CSOK-ot, de a korábban kapott támogatás összegével csökkentett pénzt kaphatnak. További könnyebbítés lehet, hogy a támogatásnál eltörölhetik a négyzetméter korlátokat.

Lázár szerint a kormány a bürokrácia csökkentésével is támogatja az otthonteremtést, ezért ezeknél a lakásoknál építési engedélyt nem kell kérni csak bejelentési kötelezettség lesz, de a jogszabályokat be kell tartani.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2022
A jövő vállalata - Zöld az út a fenntarthatóság felé!
Portfolio Digital Transformation 2022
Szektorokon átívelő tudás a belső folyamatoktól a termékig!
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?