Az újonnan kiadott energetikai tanúsítványok száma meghaladta a 6300-at - közölte a minisztérium.
Az Otthontérkép folyamatosan bővíti az ingatlankeresők és hirdetők számára hasznos információkkal szolgáló területi adatait, amelyek közül most frissült a kínálati átlagárak adatköre is. Budapest egyes kerületeiben, illetve a győri megyében az ingatlanhirdetők szerint nagyon pörög a piac, több kerületben, illetve kistérségben az adatok alapján 2014-ben 10 százalékot meghaladóan emelték az árakat a hirdetők.
Egy meghirdetett ingatlant ritkán adnak el a hirdetésben szereplő áron, a vevőnek az ingatlan típusától, az ingatlan elhelyezkedésétől, a régió fejlődési lehetőségeitől függően más-más alkupozíciója van, de az alku folyamán természetesen a vételár az eladó beleegyezésétől, így tehát az eladó lehetőségeitől is függ. Az alku kiinduló pontja a kínálati ár, amelyet a hirdetésben rögzítenek.
Az Otthontérkép ingatlankereső portálon elérhető ingatlanhirdetésekből a kínálati árakra vonatkozó statisztikát készít. Ez az adatkör bővült most, így a portálon már megtalálhatók a 2014. évre vonatkozó adatokon túl a 2012-es és 2013-as átlag kínálati árak, valamint a kínálati árak változását szemléltető 2013 és 2014 év közötti változás adata is.
Meddig emelik az árat a hirdetők?
A térképen található adatokból kiderül, hogy Budapesten az értékesítési árak mellett a kínálati árak is növekedtek 2013-ról 2014-re, de számottevően nagyobb mértékben, bizonyos kerületekben 10 százalék közeli és azt meghaladó kínálati ár növekedés is mérhető volt.
A legnagyobb árnövekedés a XI. kerületben tapasztalható, itt 12 százalékot meghaladóan emelték az eladók az átlag hirdetési négyzetméterárat. További hat kerületben emelkedtek az kínálati árak több, mint 5 százalékkal, öt kerületben pedig stagnáltak az árak, ezekben a kerületekbe maximum egy százalék volt az árváltozás.
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/content/201504/28-otthonterkep.jpg)
Az értékesítési és kínálati árak változását mutató adatokból az is kiderül, hogy a kínálati árak egyes kerületekben kétszer-háromszor gyorsabban növekedtek 2014 évre vonatkozóan. Ezekben a kerületekben, mint például a IX., XIII., XIV. található ingatlanok iránt megélénkült a kereslet. A piacon tapasztalható, hogy főleg a jó állapotú, 50-100 négyzetméter alapterülettel rendelkező ingatlanokra hatalmas a kereslet és ezt a keresletbővülést az eladók is érzékelik, sőt az áremeléssel közvetlenül reagálnak is rá.
Az is jól látszik, hogy a speciálisabb vevői kört kiszolgáló V., XII., II. kerületekben a kínálati árak kis mértékben változtak csak 2014-re, amiből arra lehet következtetni, hogy az itt található ingatlanokra a kereslet stabil maradt az elmúlt évek során és az amúgy is magasabb kínálati árak további növelésre az eladóknak már nem volt tere.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Országosan más a helyzet
Ha a térképen az országos adatokat vizsgáljuk, az látszik, hogy Budapesten kívül elsősorban a Nyugat-Magyarországi megyékben, valamint az Alföldön növekedtek érdemben a kínálati árak. A Balatont körül ölelő megyékben a balatoni vonzáskörzetbe tartozó kistérségek árnövekedése eredményezi a megyei árak növekedését. Győr-Moson-Sopron megye és Bács-Kiskun megy esetén a kínálati árak növekedésének oka, hogy a régiók népszerűsége, fejlettsége nő (autógyárak, fejlesztések), ami az eladókat az árak növelésére ösztönözte.
Bizonyos területeken azonban az értékesítési árakon túl a kínálati árak is csökkentek. Elsősorban a Kelet-Magyarország régióban illetve Baranya megyében az ingatlanok iránti kereslet nem élénkült 2014-ben így az eladók az árakat csökkenteni kényszerülnek.
Az adatokból kiderül, hogy országos szinten a kínálati árak jobban együtt mozogtak az értékesítési árakkal, néhány megyétől eltekintve a kínálati árak közel azonos mértékben csökkentek vagy növekedtek a megyére jellemző átlagos értékesítési árakkal, tehát a piac gyorsan reagált a változásokra.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)