A színésznő elmondta, hogy most több pénzt keres, mint előtte sok éven át, de azért messze van a luxustól az, hogyan él.
Míg tavaly az első félévben alig kaptak megrendelést a készházépítők, az idén júliusig 50 családi házra kötöttek szerződést - mondta Kárpáti József, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségén (ÉVOSZ) belül működő készházépítő szakmai tagozat elnöke az MTI-nek.Tavaly 130 készházat adtak el, számuk az idén biztosan több lesz, de a mennyiséget ma még nem lehet becsülni - mondta. Az érdeklődésből lehet következtetni arra, hogy egyre többen tervezik az építést, de nem biztos, hogy még ebben az évben eljutnak a szerződéskötésig - tette hozzá.A csúcson, 2008-ban 900 készház épült Magyarországon.A készház olyan könnyűszerkezetes épület - leggyakrabban családi ház -, amelyet gyárban állítanak elő, és vakolt, ablakokkal ellátott panelenként szállítanak az építés helyszínére.A készházépítő szakmai tagozatnak a csúcsévben 37 tagja volt, mára hét cégre olvadt a tagság. Az évi néhány házat előállító társaságok eltűntek a piacról, viszont a nagyobbak hozzájutottak az előbbiek piacához is. Ez a piac azonban inkább külföldi. Míg korábban Ausztriából és Németországból jött a készházak mintegy fele Magyarországra, ma a magyar gyártók exportálnak oda. Új piac lett Szlovákia is. Az éves export meghaladja az ezer házat.
A 15-20 millió forintba kerülő, 1-3 hálószobás családi házak a legkeresettebbek. Az új uniós feltételeknek megfelelő, ugyanilyen házak viszont már drágábbak lesznek 20 millió forintnál.
Az uniós előírások szerint 2021-től már csak passzív házakat lehet építeni a közösség területén. Ez azt jelenti, hogy akkortól a lakás minden egyes négyzetméterét ki lehet fűteni 15 kilowatt energiával egy szezonban. Fűtőanyagban ez 1,5 köbméter földgázt, vagy 1,5 liter fűtőolajat jelent.
Az átmeneti időben is szigorodnak a lakóépületekkel kapcsolatos energetikai előírások. A Magyar Közlönyben március elején jelent meg az a belügyminiszteri rendelet, amely előírja, hogy ha uniós vagy nemzeti támogatási forrás is szerepel a felújításban, vagy pedig az új lakás építésében, akkor közel nulla energiaigényűvé kell tenni az épületet.
A közel nulla energiaigény azt jelenti, hogy költségoptimalizáltan a leghatékonyabbá kell tenni az épület energiafelhasználását, továbbá a felhasznált energia egynegyedének megújuló forrásból kell származnia. A megújuló energiát - napelemmel, napkollektorral, hőszivattyúval - az épületben vagy annak közelében kell előállítani.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








