Budapesten, a nagybani piacon június közepén 1 kilogramm szilvát 560-600 forintért kínáltak.
A Budapest egyik legdrágább városrészének számító Várban most nem kevesebb, mint 6,8 millió euróért, vagyis mintegy 2 milliárd 40 millió forintért kínálnak egy négy lakásból összenyitott penthouse-t.
Budapest 213 különböző városrésze közül az I. kerülethez tartozó Vár ugyan mindössze a 35. az Otthontérkép értékesítési árakat összehasonlító listája szerint, ám a rendkívül limitált számú új építésű lakás tekintetében mindig is az élen járt a környék az árakban. A Bécsi kapuhoz közel, az Országház utcában épült két tömbös ingatlanegyüttes (Anjou Residence) 1 millió forint körüli négyzetméteráraival mindig is a legexkluzívabb budapesti lakóparkok közé tartozott. Azonban a 2 milliárd forintos kínálati ár rendkívül szokatlan Magyarországon egy társasházi lakás esetében. Ebben a kategóriában jellemzően kiváló lokációjú balatoni vagy budai fejlesztési területeket, többszintes, akár több épületből álló, 10-20 szobás villákat, birtokokat, esetleg irodaházakat, vagy szállodákat szoktak árulni.
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/content/201308/23-leglakas_1.jpg)
Azt, hogy a ma 2,04 milliárdért kínált, 600 négyzetméteres, vagyis négyzetméterenként 3,4 millió forintért kínált lakásnak mennyi volt az eredeti vételára, vagy, hogy egyáltalán értékesítve lett-e, és nem a beruházó tartotta meg magának kivárva a jobb időket az adásvételre, sajnos nem tudni. Érdemes megjegyezni azonban, hogy alig pár kilométerrel odébb, a Duna túlsó partján, 4 millió forint alatt, vagyis a jelenlegi ingatlanunk 1 négyzetméterének az áráért, sorakoznak a 15-30 négyzetméter közötti takaros kis garzonok. Bár tény, hogy presztízsben, szolgáltatásban, panorámában, élettérben és több egyéb szempontban nem igazán veszik fel a versenyt a vizsgált penhouse-zal, ám zöld közterületből jóval többet lehet találni a Józsefvárosban.
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/content/201308/23-leglakas_2.jpg)
Ezt kapjuk 2 milliárdért
Az A1 Ingatlan Báthory utcai partnerének a kínálatában bukkantunk rá a nem mindennapi ajánlatra. A luxus kategórájú társasházi penthouse lakás alapterülete 600 négyzetméter, állapota újszerű, és összesen 7 szoba tartozik a mintegy 2,04 milliárdos kínálati árhoz.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/content/201308/23-leglakas_3.jpg)
Az ingatlanhoz tartozó adatlap szerint "az épületben 4 ingatlanból alakítottak ki egy magánlakást, ahol az egész felső két emeletet foglalja el az egyik tulajdonos. A 600 nm-es ingatlan magában foglal 5 hálószobát, 9 fürdőszobát, egy külön vendéglakást, 2 teljesen felszerelt konyhát magas luxus felszereltséget, úgy mint borhűtőket, külön irodát, bár és biliárd asztalt, infraszaunát, valamint az elemgedhetetlen 6 darab földalatti parkolóhelyet". A parkolóhelyek darabja egyébként önmagában is legalább 5-6 millió forintot ér a környéken.
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/content/201308/23-leglakas_4.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/content/201308/23-leglakas_5.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/content/201308/23-leglakas_6.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/content/201308/23-leglakas_7.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/content/201308/23-leglakas_8.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/content/201308/23-leglakas_9.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/content/201308/23-leglakas_10.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/content/201308/23-leglakas_11.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/content/201308/23-leglakas_12.jpg)
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
- Repeszt a Balaton felé a MÁV által bérelt mozdonyok első példánya
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)