11 °C Budapest

Döbbenet! Slaggal lopták a gázt a nyírségi faluban

Pénzcentrum
2013. január 30. 16:12

A TIGÁZ szakembereinek a rendőrség segítségét kellett kérnie ahhoz, hogy megszüntethessenek egy életveszélyesen kialakított gázlopást Encsencsen.

A szerelők akár az "orruk után" is mehettek volna a balesetveszélyesen és szabálytalanul kialakított fogyasztási helyre, hiszen a mérőtől egy házilagosan kiépített csatlakozással, gumislagon keresztül vezették be a méretlen földgázt az ingatlanra. Az ellenőrzést a fogyasztó mindenáron el akarta kerülni, ezért a szolgáltató rendőri segítséget kért, amikor a szabálytalan vételező szinte percek alatt igyekezett - bármi áron - megszüntetni és eltüntetni a bizonyítékul szolgáló "rendszert".

Kertek alatt, a szomszédból lopózott a saját ingatlanára, ahol egy késsel akarta elvágni a tömlőt, majd visszahúzni az ablakon annak ellenére, hogy a rendőrség által is rögzített bizonyítékok egyértelműek, többek között egy meleg kályha a slag másik oldalán.

A felhasználási helynél a gázmérőt és nyomásszabályzót leszerelte a szolgáltató, s egyben megtette a rendőrségi feljelentést, a rendszer megbontásáért törvény szerint kiszabható kötbért pedig kiszámlázta.

A TIGÁZ közleménye szerint gyakoriak az ilyen típusú szabálytalan vételezések. A gázlopások mértéke tavaly 70 millió m3, azaz két Velencei-tónyi gázmennyiséget jelentett, 9 milliárd forint értékben. A szolgáltató több mint 350 000 alkalommal volt fogyasztói helyen, ebből 72 000 esetben célzott ellenőrzésen, így 13 000 esetben tárt fel szabálytalan vételezést. A gázlopások 50%-a a mérő számlálójának "visszapörgetésével", a plomba megsértésével, 15%-a mágnesezéssel, a maradék pedig mért rendszer megkerülésével történik.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 12. vasárnap
Gyula
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 11. 19:13