Lakáspiac: nyugaton a helyzet változatlan?

Pénzcentrum
2012. november 30. 18:32

Közismert tény, hogy az elmúlt pár évben az ingatlanpiaci forgalom töredéke a válság előttinek. Ez az esés azonban nem egyformán érintette az egyes megyéket. Érdekes kép tárul a szemünk elé, ha megvizsgáljuk, hogy 2007 és 2011 között mely területek veszítettek a legjobban piacukból.

2007-ben a főváros áll az ingatlanforgalom élén, hiszen a közel 900 ezres lakásállomány 7 százaléka cserélt gazdát ebben az évben. Közel ugyanekkora volt a piac (6%) Komárom-Esztergom Megyében is, de az összes ingatlan 5-5 százaléka Somogy és Fejér Megyékben is tulajdonost cserélt. A lista végén Nógrád és Vas megyék végeztek, ez utóbbi esetben a nagyjából 110 ezres ingatlanállomány csupán 1 százaléka mozdult meg 2007-ben.

2011-re teljesen megváltozott a helyzet. Budapest lecsúszott a "dobogó legfelső fokáról", miután 3 százalék alá esett a forgalma és a 2007-ben még második Komárom-Esztergom is eltűnt a TOP5-ből, sőt lecsúszott az alsó harmadba. A TOP5 így a fővárostól eltekintve kicserélődött, Győr-Moson-Sopron Megyében cseréltek gazdát az ingatlanok legnagyobb arányban, igaz ez is csak a teljes állomány 3 százalékát tették ki. Az összes többi megye 2 százalék körül teljesített 2011-ben, lényegében nincs is értelme a rangsornak, egyedül Borsod és Nógrád teljesített még ennél is gyengébben.

És most jön az igazán érdekes adat! - hívja fel a figyelmet Rutai Gábor, a Duna House elemzési vezetője. Ha összehasonlítjuk a 2007-es és a 2011-es piacot, kiderül, hogy melyik megye veszített igazán nagyot és melyek azok a területek, amelyek leginkább képesek voltak korábbi piacukat megőrizni.

Szembetűnő a nyugati megyék piacnyerése, ezen belül (a 2007-ben utolsó helyen végzett) Vas Megyéé, amely az adatok szerint 2011-ben másfélszer akkora forgalmat bonyolított, mint 2007-ben. Ez konkrétan annyit jelent, hogy a megyében 2007-ben 1 300, 2011-ben pedig 2000 körüli ingatlan tranzakció történt, ami persze abszolút értéken elég csekély, de az ingatlanállományhoz és a többi megyéhez viszonyítva így is kiemelkedő. Győr-Moson-Sopron mellett Szabolcs-Szatmár-Bereg tudta még a korábbi piacát 70 százalék fölött megtartani, nem úgy, mint Budapest, amely a korábbi forgalmának csupán 40%-át teljesítette. A legnagyobb vesztes azonban Komárom-Esztergom, amely 125 ezres lakásállománnyal rendelkezik, 2007-ben ebből 7800 cserél még gazdát, 2011-re ez a szám jelentősen, 2000 db alá csökkent.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 6. 18:31