0 °C Budapest

Már 700 hektáron találtak parlagfüves területeket

MTI
2012. augusztus 14. 14:12

Az eddigi ellenőrzéseken az ország különböző pontjain 410 helyen, összesen 724 hektáron találtak parlagfüves területeket a földhivatalok munkatársai - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kedden.

Bírságolni és közérdekű védekezést elrendelni a virágbimbók kialakulása után és virágzó parlagfű esetén lehet. Mostanáig a kormányhivatalok növény- és talajvédelmi igazgatóságai 252 esetben, 253 hektáron rendeltek el közérdekű védekezést. Növényvédelmi bírságot eddig tizenháromszor szabtak ki - írta a VM, hozzátéve: a határozatok, jegyzőkönyvek feldolgozása folyamatban van, az adatok folyamatosan változnak.

A művelt területeken a tavalyi évhez képest kevesebb helyen található parlagfű, még a "problémásnak számító" napraforgótáblák között is ritkábban lehet ilyen növényt találni. A műveletlen területeken több a feladat, azonban a jelenlegi aszályos időjárás kedvez a védekezésnek.

Idén csaknem 53 ezer ember közreműködésével indítottak egy mezőgazdasági közfoglalkoztatási programot, 1.300-an vesznek részt közvetlenül a parlagfű-mentesítésben. A tervek szerint a hónap végére bevezetik az úgynevezett lakossági parlagfű bejelentő rendszert is.

Akcióterv már van

A kormány július 6-án elfogadta a parlagfű elleni védekezés akciótervét. A program a közterületek teljes parlagfű-mentesítését, a pollenterhelésre vonatkozó adatszolgáltatás és a riasztási rendszer hatékonyabbá tételét, valamint a környezettudatosságra nevelést tekinti az elkövetkező évek fő feladatának.

Ezzel együtt folyamatban van a parlagfüves területek hatósági felderítési rendjének felülvizsgálata, egy egyszerűbb, hatékonyabb eljárási és szankcionálási rendszer kidolgozása, 2020-ig tartó időszakban pedig a folyamatos társadalmi tudatformálásra, szakmai oktatási fórumok szervezésére helyeződik a hangsúly. Ennek keretében a parlagfű elleni védekezés témája fokozatosan beépül az iskolai tananyagba, ismeretterjesztő kampányok segítségével megszólíthatók a fiatalok.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A parlagfűszezon már elkezdődött. A múlt héten az OKI Aerobiológiai Monitorozási Hálózatához beérkezett adatok szerint a parlagfű pollenkoncentrációja átlagban közepes szintet ért el, de Zalaegerszegen és Miskolcon magas szintet is mértek.

Az általános pollenhelyzetről szóló rendszeres jelentések mellett a parlagfűhelyzetről az idén is külön tájékoztatnak, az OKI által tavaly indított Parlagfű Pollen Riasztási Rendszeren keresztül. Ezen a térképen ábrázolják, hogy az ország különböző területein milyen magas a levegő parlagfűpollen-szennyezettsége.

A pollenkoncentráció szintjeit 9 fokozatú színskálával jelzik, külön táblázatban adnak tájékoztatást a különböző értékek egészségügyi hatásairól. A narancs jelzés - amellyel az elmúlt héten Bács-Kiskun és Csongrád megye déli részét, az ország északkeleti felét (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyét), a Szigetköz területét és Budapest környékét is jelölték - a harmadik ezen a skálán.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 27. szombat
János
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 27. 14:01