A Duna House legfrissebb becslése szerint több mint nyolcvanezer darab ingatlan adás-vételi tranzakció volt Magyarországon 2011-ben. Az adatok alapján az év utolsó hónapja volt a csúcshónap, ami egyértelműen a végtörlesztések miatti kényszerértékesítések számlájára írható.
Amíg a november hónap a január-októberi időszak átlagos havi tranzakciószámhoz képest 25 százalékos emelkedést mutatott, addig a december ugyanezen átlaghoz képest már 35 százalékkal jelez többet. Az év utolsó havának 8 740 darabos ingatlan adás-vételi száma 2011 csúcshónapja lett és ez egyértelműen a végtörlesztésnek tudható be. Decemberben szinte minden harmadik lezárt ügylet esetén az eladó nyilatkozata alapján a végtörlesztés volt a motiváció. Mivel január 30-ig van lehetőség a végtörlesztés lezárására, így várhatóan az idei első hónap is még intenzív lesz.
A 2011-es teljes évre vonatkozó országos adás-vételi tranzakciók darabszámát a társaság becslése alapján 80 500-ra lehet tenni, s mivel a néhány hete publikált első féléves KSH előzetes végül mindössze 2,75 százalékkal tért csak el a társaság becslésétől, így minden bizonnyal az egész éves adat is fedi a valóságot. Ez alapján elmondható, hogy a 2009 és 2010-es évek 90 ezer körüli tranzakciószámához képest 2011-ben több mint 10 százalékos darabszám csökkenéssel zárt az ingatlanpiac.
Hidegzuhany érheti a magyar felújítókat: jön a feketeleves, ennek a fordulatnak senki sem fog örülni
A tetőfedő anyagok forgalma 40 százalékkal ugrott meg egyetlen év alatt Magyarországon.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








