14 °C Budapest

Lakástámogatás: több ezer forintot veszítenek a legszegényebbek

2011. szeptember 1. 13:33

Több ezer forintot vesz ki a legkisebb jövedelműek zsebéből az új lakásfenntartási támogatási rendszer. Míg korábban fűtési és lakhatási támogatást is kaphattak, a szeptember 1-től megváltozott szabályok szerint csak az utóbbiban részesülhetnek.

Korábban az a család, ahol az egy főre eső jövedelem nem érte el az öregségi nyugdíjminimum 150 százalékát, jogosult volt lakásfenntartási támogatásra és energiatámogatásra is. A jövőben már csak lakásfenntartási támogatást kapnak.

A Policy Agenda kutató intézet egy szemléletes példán keresztül mutatja be a rendszer igazságtalanságát. Egy átlagos fogyasztású távfűtéses lakásban két gyermekét egyedül nevelő szülőnek, aki a minimálbérnél magasabb, bruttó 95 ezer forintos jövedelemmel rendelkezik, eddig megközelítően 6450 forintot írtak jóvá a fűtésszámláján. Ugyanakkor jogosult volt lakásfenntartási támogatásra is, amely havonta 3700 forint volt. Mostantól kizárólag a lakásfenntartási támogatást kapja, azaz a 3700 forintot, ezáltal a rezsiköltségei egyik hónapról a másikra jelentősen megnövekednek.

Nagycsaládosok esetében még nehezebb lesz a helyzet. Egy háromgyermekes család bruttó 200 ezer forint alatti kereset esetén korábban lakásfenntartási és energiaár-támogatásra egyaránt jogosult volt. A továbbiakban ők is csak a lakásfenntartási támogatást kaphatják meg.

Ugyanakkor azoknál, akik korábban a kisebb összegű energiaár támogatásra voltak jogosultak, mert az egy főre jutó jövedelmük meghaladta az öregségi nyugdíjminimum kétszeresét (havi 57 000 forintot), ott jobban fognak járni az új rendszerrel. Eddig ugyanis egy éves 2000 köbméteres gázfogyasztás esetén havonta átlagosan 1600 forint körüli jóváírást kaptak, most viszont 2500 forintot ad nekik az állam lakásfenntartási támogatás címén. 

Többen osztoznak kevesebb pénzen

A korábbinál többen élhetnek a lakásfenntartási támogatási lehetőséggel amiatt, hogy - a korábbi gázár-támogatási rendszerhez igazodva -  emelkedett a jövedelemhatár: az öregségi nyugdíjminimum 250 százaléka, azaz havi 71 500 forint. Fontos változás ugyanakkor, hogy most már nem egy főre, hanem egy fogyasztási egységre vetítve kell meghatározni a jövedelmet. A háztartás első nagykorú tagjának arányszáma 1,0; a másodiké 0,9; minden további nagykorú arányszáma 0,8. A háztartás első és második kiskorú tagjának arányszáma személyenként 0,8 és minden további kiskorú tagjának arányszáma tagonként 0,7.

A támogatás minimum havonta 2500 forint, felső határa nincs, összegét a szociális törvényben foglalt képlet alapján számolják ki. Ennek fő elemei az egy fogasztási egységre jutó jövedelem, valamint a mindenkori legkisebb nyugdíjminimum.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium közleménye szerint a kibővített lakástámogatásra összesen 22,5 milliárd forintot fordítanának. A végső összeget viszont csak a jövő évi zárszámadáskor lehet megállapítani.

Papírkötegeket kell benyújtani

Az igényléseket a jövőben nem a Magyar Államkincstárhoz, hanem a települési önkormányzathoz kell benyújtani. A helyhatóság határozza meg pontosan, milyen dokumentumok, igazolások szükségesek a kérelemhez.

Leggyakrabban kért dokumentumok:

- A háztartásban élő személyek jövedelmi viszonyait tanúsító igazolások, a havonta rendszeresen mérhető jövedelmeknél (pl. munkaviszony, nyugdíj, családi pótlék, stb.) a kérelem benyújtását megelőző hónapról.

- A nem havi rendszerességgel szerzett, illetve vállalkozásból származó jövedelmek esetén a kérelem benyújtásának hónapját közvetlenül megelőző 12 hónap alatt szerzett jövedelem egyhavi átlagáról.

- Ha a jövedelem kizárólag alkalmi munkából származik, annak összegéről nyilatkozni kell.

- Munkanélküli személy esetében a munkanélküliség ténye az állami foglalkoztatási szervnél történt regisztrációról szóló irattal igazolható.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

- A lakás nagyságát hitelt érdemlő módon igazoló irat.

- Saját tulajdonú, távfűtött lakás esetében három hónapnál nem régebbi keltezésű "VKSZ" Közüzemi Szolgáltató Zrt. számla.

- Bérlakásban vagy albérletben élő személy esetében a bérleti illetve albérleti szerződés. Ha a kérelmező a lakást kizárólagosan, de szívességi lakóként használja, csatolnia kell az őt erre feljogosító lakáshasználati szerződést, amely alapján a lakás fenntartási költségeit ő fizeti.

A vagyonról is vallani kell, szigorú ellenőrzések jönnek

Támogatás esetén az önkormányzatoknak meg kell vizsgálniuk a háztartás tagjainak vagyoni helyzetét is. A lakáson kívül a kérelmezőnek és a háztartás tagjainak minden vagyonukat be kell vallaniuk; annak az értéke egyenként nem lehet több 855 ezer forintnál, együttvéve pedig nem haladhatja meg a 2 millió 280 ezer forintot.

A vagyont a földhivatal és az adóhivatal adatai, valamint a gépjármű-nyilvántartás alapján ellenőrzik a helyhatóságok. Az űrlapon egyetlen közüzemi szolgáltatót kell megjelölni, ahová az önkormányzat utalja a pénzt: lehet közös költség, víz-, villany-, távhő- vagy gázszámla.

A nagycsaládosoknak továbbra is jár gázárkedvezmény

Fontos tudni, hogy a 2011. január 1-jén életbe lépett új gázár-szabályozás szerint a 3 vagy több gyermeket nevelő családok - azok, akik még az említett számú gyermek után kapják a családi pótlékot - gázárkedvezményre jogosultak. Ezt szeptember 30-ig lehet igényelni a Magyar Államkincstártól.

Az önálló gázórával rendelkezőknek csatolniuk kell az utolsó havi gázszámlájuk másolatát. Társasházban élőknek nem kell számlát mellékelniük. A kérelmet annak kell benyújtania, akinek a nevére a számla szól.

A három gyermekesek önálló felhasználási egység esetén összesen 61560 megajoule fogyasztásig az I. kategóriának megfelelő díjszabás szerinti árat kell fizetniük. A negyedik gyermektől számítva gyermekenként további 10250 megajoule jár kedvezményesen. Az I. árkategória szerinti díj szolgáltatónként eltérő. A közös gázmérővel rendelkező lakóépületben élőknek konkrét összegben határozzák meg a kedvezményt, amely a szolgáltatók elosztói működési területeiként eltérő.

 

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm