Április 15-én lép hatályba az energetikai tárgyú törvény azon passzusa, amely hatósági árassá teszi a távhőt - az erről szóló zárószavazás előtti módosító indítványt szerdán nyújtotta be a parlamentnek a nemzeti fejlesztési miniszter.
Az Országgyűlés szerdán tartja az energetikai tárgyú törvények zárószavazását, amelyhez a nemzeti fejlesztési miniszter több zárószavazás előtti módosító indítványt nyújtott be. Ezek közül az egyik némiképp módosítja a parlament gazdasági bizottsága által benyújtott, majd az Országgyűlés által elfogadott, a távhő hatósági árassá tételéről szóló módosító indítványát.
Az új elképzelés szerint a törvény távhőről szóló passzusa április 15-én lépne hatályba, és amíg a fejlesztési miniszter nem alkotja meg az első rendeletét a hatósági ár mértékéről, a távhő árát a március 31-én alkalmazott ár szintjén befagyasztanák.
Az újrafogalmazott szabály szerint a fejlesztési miniszter a rendeletében megállapítja a távhőszolgáltatónak értékesített távhő árát, valamint a lakossági felhasználónak és a külön kezelt intézménynek (például önkormányzati) nyújtott távhőszolgáltatás (fűtés és használati melegvíz) díját, mint legmagasabb hatósági árat, és azok szerkezetét a Magyar Energia Hivatal (MEH) javaslatának figyelembevételével. Az ár megállapításakor rendelkezni kell arról, hogy az ár mikor lép hatályba, e rendelkezésnek nem lehet visszamenőleges hatálya.
A MEH az ármegállapítással, árváltozással kapcsolatos javaslatait a miniszter számára minden év augusztus 31-ig küldi meg. A javaslat szerint a hatósági árat a miniszter ennek hiányában is megalapíthatja. A MEH-nél a távhőszolgáltató illetve az illetékes helyi önkormányzat kezdeményezheti a távhőszolgáltatás csatlakozási díjának megváltoztatását; a MEH a javaslatának kialakításához bekéri az érintett önkormányzatok képviselő-testületének ármegállapítással, árváltozással kapcsolatos állásfoglalását.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az új javaslat szerint a MEH hatásköre bővül a távhőszolgáltatók működési engedélyeinek kiadásával és felügyeletével, illetve azzal, hogy a jövőben minden távhőtermelőnek adhat ki működési engedélyt, nemcsak azoknak, amelyek hőenergiát villamos energiával kapcsoltan termelik. A módosító javaslat indoklása szerint ezzel a távhőtermelők és távhőszolgáltatók engedélyezése és felügyelete egy központi kormányhivatal hatáskörébe kerül.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







