Több nagyobb beruházás leállításával, illetve megkurtításával igyekezne stabilizálni pénzügyeit jövőre a főváros - írja a Világgazdaság.
A lap egy költségvetési munkatervre hivatkozva azt írja: elsősorban közlekedési beruházások sorsa forog veszélyben. a munkaanyag az Andrássy úti, a Dózsa György úti és a Krisztina körúti közösségi közlekedési beruházás abbahagyását javasolja.
A legnagyobb forrásmegvonást a négyes metró szenvedheti el, a terv ugyanis egyszerűen a Keleti pályaudvar és a Bosnyák tér közötti rész elhagyását javasolja, legalábbis egyelőre. Ennek a szakasznak 2015-ig kellett volna elkészülni, és az idén kellett volna kiírni a szükséges pályázatokat.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








