A szekszárdi kistérség összes településére kiterjeszti az idén a szekszárdi rendőrkapitányság a nyaralókártya-programot, amellyel az otthonuktól távol lévők lakóházait védik a betörésektől.
A programot négy éve indította a rendőrség Tolna megyében, eleinte csak Szekszárdon, majd Bátaszéken és Tolnán; 2010-től pedig a kistérség 22 településéről juttathatnak el az állampolgárok úgynevezett nyaralókártyát a rendőrséghez - közölte Buda Bernadett, a kapitányság sajtóreferense.
A kártya tartalmazza a lakástulajdonos címét, azt, hogy hol és meddig nyaral, valamint ottani elérhetőségét és egy olyan személy nevét is, akit egy betörés esetén értesíteni kell. A járőrök a nyaralás ideje alatt rendszeresen ellenőrzik a lakást, figyelik, hogy van-e betörésre utaló jel, és látogatókártyát töltenek ki. Ezen rögzítik az ellenőrzés idejét, aláírják, majd elhelyezik a postaládában.
A kapitányságtól tavaly hetvenen kérték házuk fokozott figyelését - mondta Buda Bernadett. A kapitányság közlése szerint, míg 2006. május és október között 37 lakásbetörés történt a térségben, tavaly ugyanebben az időszakban 21, de 2009-ben egyetlen olyan házba sem törtek be, amelynek tulajdonosa leadta a rendőrségen a nyaralókártyát.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







