Már csak szeptemberig lehet százwattos izzókat vásárolni a boltokban, utána kivonják a forgalomból a hagyományos égőt.
Az Európai Unió energiaügyi minisztereinek tanácsa még tavaly decemberben döntött úgy, kivonják a tagállamokból a hagyományos izzószálas égőket. A tervek szerint 2012-ig az összes villanykörte típusú égő eltűnik a kereskedelmi forgalomból, mivel nagyon rossz hatásfokkal üzemelnek, nagyrészt csak a környezetüket fűtik.
A hazai boltokban ugyan még lehet kapni százas égőt, de az Electro Worldnél például már két hónapja nem rendeltek a hamarosan megszűnő izzófajtákból. Akciót nem terveznek a készletre, mivel a cégnél úgy számolnak, hogy az utolsó megrendelt tételt szeptember elejéig elviszik a vásárlók. A Praktikernél is arra számítanak, hogy elfogynak a készleteik szeptemberig.
A hagyományos izzók kivonásával az EU Románia éves áramfogyasztásának megfelelő energiát, és 15 millió tonnányi szén-dioxid-kibocsátást spórol meg.
Siralmas adatok láttak napvilágot: a magyarok többségének mindössze ennyi pénze van lakásfelújításra
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







