Az Európai Unió folytatja a klímaváltozás elleni küzdelmét, a hagyományos izzókat követően ezúttal a pazarló plazmatévéket vették célba. A televíziókra vonatkozó, tavasszal életbe lépő szabályozás szerint meghatározott energiafogyasztási kvótáknak a plazmatévék többsége nem felel meg.
A károsanyag-kibocsátás csökkentését megcélzó intézkedés az Európai Unió területén egységesen lép érvénybe. A rendelet szerint fokozatosan kell kivonni a forgalomból azokat a készüléket, melyek nem felelnek meg az új fogyasztásra vonatkozó határértékeknek.
Számítások szerint egy 106 centiméteres képátmérőjű plazmatévé működés közben 277 watt áramot eszik, míg egy hasonló méretű LCD csak 180 wattot. Bár a lapostévék készenléti állapotban alig fogyasztanak, bekapcsolt állapotban négyszer akkora az energiaigényük, mint egy hagyományos készüléknek.
Az unió szerint a szénalapú energiafelhasználás csökkentésében egyre nagyobb szerepet kell vállalni a háztartásoknak. Az otthonokban található készülékek nagyságrendekkel több áramot fogyasztanak, mint akár csak egy-két évtizeddel ezelőtt.
Szakértők szerint a rendelet hatályba lépése nem jelenti a plazmatévék eltűnését, sokkal inkább a hatékonyabb készülékek előállítására ösztönzi majd a gyártókat. Az átálláshoz kapcsolódó kezdeti nehézségek gondot okozhatnak a gyáraknak, de a döntés önmagában üdvözlendő.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Számos plazatévét és LCD készüléket vetettek már össze, melyekből megállapítható, hogy mindkét technológiának megvannak az előnyei és a hátrányai. Ezek közül mindig is döntő szereppel bírt a készülékek áramfogyasztása.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








