Monica Bellucci olasz színésznő és Vincent Cassel francia színész-rendező párizsi lakásában vasárnap este garázdálkodtak a betörők, miközben a művészek a cannes-i filmfesztivál gáláján tartózkodtak. Forrás: ingatlan.net

Monica Bellucci
Sajnálatos esemény zavarta meg a gyönyörű színésznő, Monica Bellucci nyugalmát, ugyanis a cannes-i filmfesztiválról hazatérve azt látta, hogy kirabolták a lakását. Egy rendőrségi forrás szerint az elkövetők egy erkélyen át jutottak a lakásba.
Zsákmányuk mintegy 80 ezer euró értékű ékszerből, két számítógépből és Bellucci útleveléből állt, amelyet a színésznő most komolyan hiányol, mivel a közeljövőben indul amerikai turnéra.
Monica Bellucci különben az olaszországi Città di Castello-ban született. Nagyon jól tanult, ügyvéd szeretett volna lenni, azért kezdett el modellkedni, hogy ki tudja fizetni a tandíját a University of Perugia egyetemen.
A modellkedéssel keresett nagy jövedelem és az utazások megváltoztatták elképzeléseit a jövőjéről és abbahagyta a jogi tanulmányait. 1988-ban Milánóba költözött. Az Elite modellügynökséggel aláírt egy szerződést és rögtön népszerűvé vált. 1989-ben Monica a Dolce & Gabbana-nak és a francia Elle Magazin címlapjain szerepelt.
Eldőlni látszik, ez lesz Esterházy Péter egykori otthonával: korábban eladták volna a legendás házat
Az Emőd utcai ingatlant Óbuda önkormányzata vásárolta meg, miután Esterházy fia eladásra hirdette azt.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








