Mint arról egy korábbi cikkünkben beszámoltunk, egy brit házaspár megelégelte, hogy a hagyományos módon nem talált vevőt a házára, ezért az interneten keresztül sorsjegyeket kezdtek árusítani. A regisztrációhoz egy beugró kérdésre adott jó válasz és 25 font (8375 forint) átutalása szükségeltetett. a szerencsés nyertes kisorsolására tegnap került volna sor, ám a szerencsejáték felügyelet közbeszólt.

Forrás: Guardian
A 9,5 hektáron elterülő ingatlan együttest 950 ezer fontért (318 millió forintért) kínálták eladásra, de hosszú várakozás után sem sikerült vevőt találni. Ekkor döntöttek az internetes sorsolás mellett, mely üzletileg is sikeresebbnek tűnt. A 46 ezer regisztrált versenyző összesen 1,15 millió fontot (385 millió forintot) utalt át az álomotthon potom áron történő megszerzésének a reményében.
Az ötszobás ház - a hozzátartozó kéthektáros horgásztóval és a négy különálló kétszobás bungalóval - azonban nem talált gazdára, mert a szerencsejáték felügyelet vizsgálódásba kezdett. Brian és Wendy Wilshaw a tegnapi napra tervezték közjegyző és a sajtó képviselői előtt a nyertes kisorsolását, az ellenőrzés azonban hidegzuhanyként érte őket.
A sorsolásra addig nem kerülhet sor, amíg a felügyelet által folytatott vizsgálatot le nem zárják. A helyi törvények tiltják, ha az ilyen sorsolások kimenetelét csupán a vakszerencsére bízzák, a jelentkezőknek valamilyen szűrőn is túl kell jutniuk. A házaspár szerint erre szolgált a beugró kérdés, ami a jogászok szerint azonban annyira egyértelmű volt, hogy valójában nem töltötte be a neki szánt szerepet.
Egy a szerencsejátékok szabályozásában jártas jogász már egy hónappal ezelőtt figyelmeztette a házaspárt, szerintük azonban nem szegtek meg egyetlen szabályt sem a játék során. Mindenki nagyon csalódott a sorsolás elhalasztása miatt, főleg azért mert éppen a legizgalmasabb szakaszához érkezett a játék.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A legrosszabb esetben a játék visszavonása mellett dönthet a felügyelet, ebben az esetben mindenkinek vissza kell téríteni a már befizetett 25 fontot. A házaspár nagyon feldúlt a vizsgálat miatt, már nagyon szerettek volna túladni az ingatlanon.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







