A világcégek felső vezetői szerint egy magára valamit is adó vállalatnak olyan címmel kell rendelkezni, amely méltó a vállalkozás márkanevéhez és következtetni lehet belőle a piacon elfoglalt pozícióra. A Forbes összegyűjtötte a világ tíz legdrágább utcáját, ahol a legmagasabbak az üzleteknek a bérleti díjai.
Nem véletlen, hogy a legnagyobb vállalatok, bankok és üzletek székhelyei New Yorkban, Manhattanben találhatóak. Az ötödik sugárúton az 56. és az 58. utca által határolt terület a kereskedők által a legfelkapottabb. Az egy négyzetméterre eső bérleti díj eléri a 2,5 millió forintot, ennek ellenére számos világmárkát árusító üzletet találunk a környéken.

Egyes kereskedők arról számoltak be, hogy a vásárlók között nem ritka az olyan üzletember, aki rendszeresen vásárol 5-10 ezer dolláros (0,75-1,5 millió forintos) öltönyöket és ezer dolláros (150 ezer forintos) cipőket. Az üzletek a legkapósabb kerületek néhány utcájára koncentrálódnak, a vásárlói kör nem igazán ár-érzékeny, sőt egyre többen engedhetik meg maguknak a méregdrága termékeket.
Elértük a lélektani határt, falnak ment Budapest: nagyon komoly fordulat előtt a magyar ingatlanárak
A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







