21 °C Budapest

Még néhány nap és nyit az ország legnagyobb ingatlanvására

Pénzcentrum
2008. március 5. 08:00

Pénteken a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban nyílik az idei év első budapesti Lakásvására, a magyar lakáspiac legnagyobb seregszemléje. A 12. alkalommal megrendezett eseményen közel 200 kiállító várja a lakásvásárlókat péntektől vasárnapig. A vásárt felvezető sajtótájékoztatón a szakmai- és közönségprogramok bemutatása mellett a lakáspiac aktuális helyzetét értékelték az ország vezető befektetési szakemberei.

Borsi László, a Lakásvásár Médiacsoport elnöke bevezetőjében kiemelte, a lakáspiac kínálati oldala, a beruházók, forgalmazók, bankok és a különböző szolgáltatók - akárcsak az eddigi öt évben - most is nagy várakozással tekintenek a szezonnyitó Lakásvásár elé. A kiállítók száma ennek megfelelően továbbra is megközelíti a 200-at sőt, a pénteki nyitásig még meg is haladhatja azt.

A szervező cég vezetője szerint a lakásvásárlás mind a mai napig egy "intim történet", ami azt feltételezi, hogy a kereslet személyesen találkozhasson a beruházóval és személyre szabva ismerhesse meg az adott projektet, vagy épp használt lakást. Borsi László úgy vélte, a Lakásvásárok sikerének záloga - amit konkrét üzletkötésekben is mérni lehet - pont ebben rejlik, a kínálat és a kereslet személyes találkozásának lehetőségében.

A Lakásvásár egyik idei újdonsága a Lakos Imre védnöksége alatt létrejövő úgynevezett Közmű Udvar, ahol a főváros összes közműcége képviselteti magát. A Fővárosi Önkormányzat Városüzemeltetési Bizottságának elnöke szerint itt volt az ideje, hogy a közműcégek is megjelenjenek a budapesti lakáspiac legnagyobb rendezvényén.

Akárcsak az elmúlt tavasszal a Lakásvásár idén is "befogadja" a Készház Vásárt, mely immár hetedik alkalommal vonultatja fel a MAKÉSZ védjeggyel rendelkező hazai gyártók és forgalmazók termékeit. Kárpáti József, az ÉVOSZ Könnyűszerkezet-építő Tagozatának elnöke kiemelte, tavaly 17%-kal növekedett a rendelés állományuk 2006-hoz képest, ami jól jelzi, hogy a garantált árban és minőségben gyártott készházak lassan olyan keresettek lesznek itthon is, mint Nyugat-Európában.

Ahogy azt már a korábbi években is megszokhatták a vásározók, idén tavasszal is szakmai programokkal kezdődik a Lakásvásár. Pénteken délelőtt a Magyar Ingatlanszövetség (MAISZ) szervezésében rendeznek konferenciát "Fogyasztóvédelem az ingatlanpiacon" címmel. Mint Mehrli Péter, a MAISZ elnöke elmondta, ez egy olyan kérdéskör, amit kiemelt figyelem kísérnek nemcsak szakmai körökben, de a médiában is. Anélkül, hogy a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos problémákat megoldaná a szakma, az ingatlanpiac nem válhat valódi iparággá - tette hozzá. A MAISZ egyébként nemcsak a budapesti Lakásvásárokon, de a vidéki városokba látogató Lakásvásár-Roadshow állomásain is tervezi, hogy szakmai konferenciákat szervez.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az ingatlanpiac jelenlegi helyzetével kapcsolatban Nagygyörgy Tibor, a Biggeorge's Holding vezérigazgatója elmondta, fontos, hogy a mostani helyzetben kitekintsünk a nemzetközi piacokra, ugyanis a másodlagos jelzáloghitelek okozta válság és a gazdaság fejlődésének megtorpanása bizonytalanná teszi az itthoni helyzetet is, elsősorban finanszírozási oldalról. Miközben a lassuló gazdaság a kamatok csökkenése felé hajtja a pénzpiacokat, a kockázati felár egyre növekszik. Nagygyörgy Tibor kiemelte, Magyarországon ez a kockázati felár a fejlett országokhoz képest 25 bázispontról 1 százalékra ment fel az utóbbi időszakban. Mindezzel párhuzamosan az inflációs nyomás a kamatok emelése felé hat, tehát a helyzet bizonytalan, a döntéshozók nincsenek egyszerű helyzetben. Nagygyörgy ugyanakkor kiemelte, a magyar ingatlanpiac fundamentumai rendkívül egészségesek, ennek megfelelően arra számít, hogy a gazdaság fellendülésével akár már 2009-ben egy nagyobb arányú áremelkedésnek lehetünk szemtanúi.

Hunyady Attila az AL Holding Zrt. Igazgatóságának elnöke, többek közt a friss KSH adatokra reagálva az új lakások piacával kapcsolatban kifejtette, mind területi, mind beruházói szempontból a piac koncentrálódása volt megfigyelhető tavaly. Budapesten 17%-kal nőtt az átadott új lakások száma az országos 6,8%-hoz képest, miközben - saját felméréseik szerint - a fővárosi lakások több mint felét a beruházók 13%-a építi. Ez utóbbi számsor a 2006-ban mért adatokhoz képest is jelentős változás. Ugyancsak a koncentrálódást bizonyítja, hogy az épületekre lebontott lakásszám tavaly 13%-kal nőtt. A lakások méretének csökkenése Hunyady szerint a vállalkozói építések térnyeréséből adódik, ami azonban nem azt jelenti, hogy ismét a kislakásokat keresnék az emberek. Egyszerűen arról van szó, hogy a saját kivitelezésben épített ingatlanok sokkal nagyobb alapterületűek. A nagyobb lakások iránti igény mellett a keresletet illetően az AL Holding Igazgatóságának elnöke kiemelte a vásárlók magasabb minőségi elvárásait is, ami az utóbbi években immár tendenciának tekinthető.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem