Akár venni, akár bérelni akarnak, mindenképpen azok vannak a legnehezebb helyzetben, akik Londont, New Yorkot vagy Moszkvát választják lakhelyül. A Global Property Guide felmérése szerint ugyanis a bérleti díjakat és az ingatlanárakat tekintve is ezek a városok számítanak a legdrágábbnak a világon.
A Property Guide felmérést készítők presztízsterületeken fekvő használt lakásokat kerestek szerte a világon. Az átlagárak kiszámításakor a szűrőfeltételek között az elhelyezkedésen kívül a lakás állapota és a nagysága is szerepelt. A nemzetközi kutatócég elemzői csakis 120 négyzetméter körüli alapterülettel rendelkező, kitűnő állapotú lakásokat vettek górcső alá.
Az átlagárak alapján felállított sorrend arról tanúskodik, hogy a legnehezebb helyzetben a londoni, míg a legjobban a kairói ingatlanvásárlók vannak. Míg a brit fővárosban átlagosan 4,1 millió forintot kérnek el egy jó elhelyezkedésű lakásért, addig Egyiptomban hasonló ingatlanhoz már 98 ezer forintért hozzá lehet jutni.
London esetében is találkozhatnak azonban a belváros kényelméhez és a luxuskivitelhez szokottak ennél alacsonyabb árakkal is, ekkor azonban le kell mondaniuk a Regent's Park, South Kensington, St. John's Wood, Belgravia, Chelsea és Mayfair presztízsértékéről.
A brit főváros ingatlanárainak túlzottságát jól mutatja, hogy egy moszkvai vagy New York-i központi fekvésű ingatlan árából Londonban csakis egy belvárosi, de a fent említett prémium városrészeken kívül található lakásra futja.
Európában az ingatlanárak megfizethetetlenségétől rettegő vásárlók London mellett jobb, ha Párizst, Barcelonát és Genfet is kihúzzák listájukról. A spanyolországi klímát kedvelők Madridban kedvezőbb feltételek mellett vásárolhatnak, bár le kell mondaniuk a tengerpart közelségéről. A svájci Alpok közelségére vágyóknak pedig érdemes lehet Genf helyett Zürichet választaniuk.
Az elemzők által vizsgált németországi városok is kifejezetten megfizethetőnek számítanak, 4-6 ezer forintos négyzetméteráraikkal. A legolcsóbb megoldást keresők Berlinben találhatnak megfelelő megoldást.

A világ 10 legdrágább városából négy a feltörekvő, illetve a fejlett ázsiai országokban található. A Hongkongból, Tokióból, Szingapúrból és Mumbaiből álló kvartettben a kakukktojást egyértelműen Mumbai jelenti. Az indiai város ugyanis az egyetlen, ahol az egekbe törő ingatlanárak, bár gyorsan fejlődő gazdasággal, de egyben általános szegénységgel is párosulnak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Mumbai ingatlanárait a demográfiai robbanás és az ezzel párhuzamosan zajló dinamikus városiasodás tolja egyre magasabbra. A folyamatra ráerősít az archaikus földtörvény és a rendkívüli gazdasági növekedés is. Egy mumbai lakás áráért Új-Delhiben négy, míg Bangaloreban öt lakást vásárolhat az, aki Indiát választja befektetési célpontul.
Mumbai drágasága azért is furcsa, mert az ázsiai országok többsége a lista végén helyezkedik el, 2000 dollár, vagyis körülbelül 340 ezer forint alatti négyzetméterárakkal. Európában legolcsóbban Törökországban vásárolhatunk, amely a hazai szakértők szerint jelentős növekedési potenciált rejt magában.
A bérleti díjak tekintetében is London, Moszkva és New York számít a legdrágábbnak. Azok sem járnak azonban túl jól, akik Tokióban, Párizsban vagy Hongkongban kényszerülnek albérletbe. Bár érdemesebb lehet 1 millió forint körüli összegért Párizsban bérelni és átjárni Londonba, mint 2,5 millió forintot áldozni havonta egy "tisztességes" lakásra a brit fővárosban.

Ahogy vásárolni Kairóban vásárolhatunk a legolcsóbban, úgy bérelni is ott lehet a legkedvezőbb feltételek mellett. A havi bérleti díjak az egyiptomi fővárosban még a Budapesten jellemzőnél is alacsonyabbak, havi 60 ezer forintért itthon cask egy átlagos 1,5-2 szobás téglalakáshoz juthatnak a keresők.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







