13 °C Budapest

Téged is köt a hűségnyilatkozat? Már érződik a változások szele...

Pénzcentrum
2007. november 8. 10:00

Önkorlátozó ajánlást fogadott el a hűségnyilatkozattal kapcsolatos panaszok megszüntetése végett a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács. A hat nagy távközlési szolgáltató és a két szakmai szervezet megegyezett többek között abban, hogy az elkötelezettség időtartamának arányban kell állnia az ennek fejében nyújtott kedvezményekkel, illetve, hogy az előfizetés idő előtti felmondásakor kiszabott kötbért keretek közé kell szorítani.

A magyar távközlési piac természetes velejárója a hűségnyilatkozat, a szerződések 70-95 százalékát nyilatkozat megadásával kötik meg az ügyfelek. Bár idén júniusban már megszületett a hűségnyilatkozat szabályozására vonatkozó javaslat, melynek értelmében annak maximális időtartama 6 hónapra rövidülne, az ügyben azóta nem történt érdemi változás.

A távközlési cégek saját üzletpolitikájuknak megfelelően alakítják ki a hűségnyilatkozatot, amely így általában 1-2 esztendőre köti az ügyfelet a szerződésben foglaltakhoz. Az NHH fogyasztói jogi képviselője szerint erősen kifogásolható az ajánlás azon része, melynek értelmében a hűségszerződés a szolgáltató és a fogyasztó között létrejövő magánjogi szerződés, s így nincs szükség annak hatósági jogszabályi korlátozására.

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület, a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség, a GTS Datanet Távközlési Kft., az Invitel Zrt., a Magyar Telekom Nyrt, a Pannon GSM Zrt., a UPC Magyarország Kft. és a Vodafone Zrt. együttes javaslatában vállalja, hogy időben értesíti az ügyfeleket a hűségszerződés lejártáról, az automatikusan nem hosszabbodhat meg, de nem is alakulhat át határozatlan időtartamú szerződéssé.

A távközlési társaságok emellett arra is ígéretet tettek, hogy a szerződés lejárta előtt 15 nappal értesítik az ügyfeleket, a rossz azonban az, hogy csakis akkor, ha a változások negatív módon érintik őket. Ezek szerint továbbra főként az ügyfélnek kell figyelnie a dátumokra, és megtenni a szükséges lépéseket.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 27. hétfő
Zita
18. hét
Április 27.
Morse nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?