Épülnek Magyarország legdrágább lakásai

Pénzcentrum
2007. október 17. 10:35

Nagyon úgy néz ki, hogy megépül az egykor SZOT-szállónak szánt rózsadombi épület, melynek félkész szerkezete 1971 óta "díszíti" a budapesti városképet. A beruházó Pro-Hill Kft. a KÉSZ kivitelezésében a pereskedés lezárulta után megkezdte a legdrágább budapesti lakásokat magába foglaló Excelsior Budapest Spa társasház építését. A projekt sok szempontból is egyedülálló, s ennek köszönhetően az árazása is unikális; négyzetméterenként legalább 1.5 millió forintot kell fizetni majd egy luxuslakásért.

Az eredetileg SZOT üdülőnek szánt épületben (az ingatlan története a következő oldalon) 70 luxuslakás kap majd helyet. Az összesen 22 ezer négyzetméteres épületnek a felét adják ki a lakások, a másik felét pedig a közösségi terek, melybe a lépcsőházak és a folyosók is beletartoznak. A lakások mindegyike dunai panorámával és erkéllyel rendelkezik majd, s átlagosan 155 négyzetméteresek lesznek, a legkisebb lakás 100, míg a legnagyobb mintegy 270 négyzetméteres lesz. A 8. emeleten pedig 3 penthouse lakás épül majd. A főbejáraton belépve a tervek szerint az ember egy 600 négyzetméteres közös térbe ér majd, melyben egy kávézó, két étterem, egy télikert és egy exklúzív élelmiszer bolt kap majd helyet. A két hektáros kert kizárólag a lakástulajdonosok számára lesz fenntartva.

Mint egy szállodában

A Pro-Hill tervei szerint az épület nemcsak adottságaiban lesz egyedülálló Budapesten. A fejlesztő egy sor olyan szolgáltatást tervez a házban, melyeket idáig jellemzően csak szállodákban lehetett egy helyen elérni. A társasházban mosoda, portaszolgálat és őrzés-védés, garázsmester-szolgálat, autómosó is helyet kap majd és a hosszú távú tervek szerint lesz a házban sofőrszolgálat is. A lakók a házon belül a belépőkártyájukkal fizetnek majd az üzletekben és az éttermekben és aztán a közös költséghez hozzáadva egyben egynlítik ki fogyasztásukat.


Az épület alján épül majd meg az 3,000 négyzetméteres wellness-központ, melyben úszómedence, termálmedence (a vízet a szomszédos Lukács fürdő szolgáltatja majd), szaunák, bár, masszázs- és beauty-szalon, valamint egy 50 nm-es konditerem szolgálja majd a lakástulajdonosok és a - nyilvánvalóan kifejezetten drága - belépőjegyet megvásárló látogatók egészségét.

20 milliárdos beruházás

A Pro-Hill 20 milliárdos projektjét a CIB Bank és a Hypo Alpe-Adria közösen finanszírozza, míg a kivitelezést a Strabagtól a KÉSZ vette át. A fejlesztő szerint az épület 2008 végére készül majd el, így vélhetően 2009 elején kerül majd telejsen átadásra az Excelsior Budapest Spa. A lakások - melyek négyzetméternkénti ára 6,500 eurónál kezdődik, de jellemzően ennél nagyságrendileg magasabb átlagos négyzetméterár alakulhat majd ki - értékesítését a beruházó a RE/MAX-szel közösen végzi majd. A projekt először Londonban, a luxuslakások vásárán mutatkozott be a közelmúltban, így a beruházó egyelőre nem tudott információval szolgálni, hogy milyen arányban érdeklődnek külföldiek a lakások iránt.


Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)


Az Excelsior Budapest Spa mindenképpen unikális lakóprojektnek tekinthető Budapesten, hiszen egyrészt hasonló panorámájú és magasságú épület nincs még és nem is nagyon lesz a főváros közepén, másrészt pedig az ingatlan által felsorakoztatott szolgáltatások is kiemelik az épületet a budapesti luxusprojektek sorából. Az árazás ennek megfelelő, a 6,500 eurót meghaladó négyzetméterár jelenleg egyedülálló Magyarországon. A luxuslakások piaca pedig semmiképpen sem nevezhető túlkínálatosnak, az eddigi legdrágább projektben, a Palazzo Dorottyában 1 millió forintos (kb. 4,000 eurós) négyzetméterár mellett is kifejezetten jól alakul az értékesítés. Igaz ugyanakkor, hogy a Palazzo Dorottyában a lakások döntő többségét külföldiek vették meg. Gyarmati Ágoston, a projekt szóvivője elmondta, hogy vélhetően sok külföldi vásárló érdeklődik majd a lakások iránt és arra is számítanak, hogy jelentős számú vásárló elsősorban befektetési célból vesz majd ingatlant a komplexumban. Hasonló luxusprojektre Varsóban találunk példát, ott az Orco toronyház fejlesztése a lengyel főváros belvárosának szívében épül és a négyzetméterárak 7,000 euró körül alakulnak, s az Orco közlése szerint az értékesítés kifejezetten jól halad, a vevők többsége pedig lengyel állampolgár.

A SZOT-üdülőt a hetvenes évek eleje óta figyelhetjük a Rózsadomb Pest felé néző oldalán. 1971-ben a néhai Vass Antal tervei alapján indult el a kivitelezése, azonban a rendszerváltásig csak a jelenlegi szerkezetig sikerült ejutni. A rendszerváltás után a Globex csoporthoz került, mely azonban 1998-ban - büntetőeljárások indulásával párhuzamosan - csődbe ment. Az ingatlan ezután kártérítéseként került a Globex egyik legnagyobb ügyfeléhez, Sopron önkormányzatához. Az önkormányzat több sikertelen kísérlet után 2004 nyarán eladta az ingatlant a jelenlegi tulajdonosnak, a Pro-Hill Kft.-nek.

A beruházó Pro-Hill Kft. 2005. októberében a Magyar Építész Kamarával, az Országos Lakás és Építésügyi Hivatallal és a II. kerületi Önkormányzattal együttműködve nyílt építészeti tervpályázaton választott ki két nyertes pályaművet. A Pro-Hill Kft. kivitelezési tervét a Budapesti Világörökségért Alapítvány (BVA) azonban a városkép szempontjából elfogadhatatlannak tartotta és 2006 februárjában a közigazgatási hivatalnál az építési engedély visszavonását kérelmezte. A BVA fő kifogása az eredtileg 7 emeletes épületre tervezett további két emelet ellen irányult. A Közigazgatási Hivatal először visszautasította a kérelmet, mondván a BVA nem tekinthető ügyfélnek, mire a BVA bírósághoz fordult.


A Fővárosi Bíróság ítéletében kötelezte a Közigazgatási Hivatalt, hogy hozzon érdemi döntést a Budapest Világörökségéért Alapítvány (BVA) beadványával kapcsolatban Az indoklásban az ENSZ által létrehozott ún. Aarhusi Egyezmény szerepel, mely környezetvédelmi ügyekben a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételhez való jogát tartalmazza. A bíróság szerint ugyanis az Excelsior Budapest Spa lakóépület átépítésének ügye kifejezetten környezetvédelmi ügy.

A BVA és a Pro Hill pereskedésének idejére a Fővárosi Bíróság aztán felfüggesztette az Excelsior Spa építési engedélyét a jogerős döntésig. A BVA a bíróságon úgy érvelt, hogy az átalakítás keretében épülő további emeletek a dunai panorámát tenné tönkre, veszélyeztetve ezzel az UNESCO által adományozott világörökségi címet. Az épület körüli vitának végül peren kívűli megegyezés vetett véget. A kompromisszum szerint a jelenlegi 7 emelet fölé már csak egy kvázi emelet épül, ahol csak három penthouse lakás kap helyet.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm