Nehezen megy a ház eladása? Nem akad megfelelő vevő? Vagy nincs megfelelő árajánlat? Valamelyest segíthet a helyzeten, ha megfelelő elrendezésű garázzsal rendelkezik a ház. Egy rendezett garázs sokat lendíthet az eladási ügyleten, de túlzott reményeket ne fűzzünk hozzá.
Tiszta garázs, rendes ház?
Mint tudjuk, minden az első benyomáson múlik. Ez a lakásvásárlás terén sincs másképp, sőt kiemelt figyelmet élvez, hiszen a vevők a látogatás alkalmával ítélik meg, hogy megfelelő otthon lesz-e a későbbiek során az eladásra kínált ház.
Ebben nyújthat nagy segítséget, ha a garázs megfelelő elrendezésű, felszereltségű, illetve rendezett képet mutat. Ingatlanpiaci szakértők egyetértenek abban, hogy az egész ház megítélésén sokat lendíthet (még akkor is, ha esetleg az árat nem srófolja feljebb), ha a vevőkre pozitív hatással van a garázs.
Ráadásul ezt elősegíti az a tendencia is, amelyet az Egyesült Államokban készített felmérések támasztanak alá. Ezek szerint a garázs egyre fontosabb helyet tölt be a családok mindennapi életében. Gyakori, hogy az alapvetően a járművek tárolására szolgáló helység is a lakhely szerves részévé válik. A Jeld-Wen legutóbbi felmérése szerint pedig a férfiak 42, a nők 41 százaléka a garázson keresztül jut be a házba, vagyis a bejárati ajtó szerepét lassanként felváltja a garázskapu.
Élelmeseké a világ
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ezt, valamint a tárolási eszközök iránti megnövekedett igényt úgy tűnik igyekeznek kihasználni az üzleti életben is. 2006-ban a garázs-tárolási iparág piaca 1 milliárd dollárt tett ki a Specialist in Business Information (SBI) piackutató cég szerint, a sufni-tárolási iparág pedig 520 millió dolláros piaccal rendelkezett. Az SBI szerint a kettő együtt 2011-re összesen majd 2 milliárd dolláros piacot fog kitenni.
Egyre szélesebb körűvé válik a tárolási alkalmatosságok, sőt az ehhez kapcsolódó szolgáltatások piaca is. Ha valaki csak saját magában bízik, néhány száz dollárból kijöhet a garázs helyrepofozása. Az előkelőbb polcok, tárolók már önmagában többe kerülnek ennél, 1000 - 20 000 dollárt (182 000 - 3,7 millió forintot) is kérhetnek értük.
Ha mindent egy cégre bízunk, akkor a pénztárcánkat is fel kell készíteni. A GarageTrek például az összes munkát elvégzi helyettünk, cserébe 2500 - 46 000 dollárt (455 000 - 8,4 millió forintot) kér. A cég vezérigazgatója szerint az átlagos munkadíj 9000 dollár (1,6 millió forint) körül mozog.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








