Lehetségesnek nevezte Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter az MNB azon feltételezéseit, melyek szerint a Pénzügyminisztérium 2007 és 2008 január elsejére egyaránt 20-22 százalékos gázár-emeléssel számol.
Lehetségesnek nevezte Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter az MNB azon feltételezéseit, melyek szerint a Pénzügyminisztérium 2007 és 2008 január elsejére egyaránt 20-22 százalékos gázár-emeléssel számol - írja a Népszabadság.
Kóka a lapnak emlékeztetett: a magyar lakosság a gáz piaci árának még mindig csupán a kétharmadát fizeti meg, a többit pedig a költségvetés, azaz lényegében az adófizetők. A GKM vezetője szerint az MNB azzal a többéves programmal kapcsolatban élhetett feltételezésekkel, ami alatt a lakossági árak a piaciakhoz fognak "közelíteni", de jelezte a rászorulók többlettámogatásának szükségességét.
Augusztus elsejétől már bekövetkezett Magyarországon egy átlagosan 30%-os gázár-emelés, mely annak a kormányzati elhatározásnak a része, hogy a lakosságnak fizetett ártámogatások úgy csökkenjenek, hogy a lakossági árak a világpiaci szinthez közelítenek, emellett várhatóan az eddigi igazságtalan rendszert szociális alapra helyezik (2007-től).
Az idei évi gázár-támogatás az augusztusi emeléssel 150-160 milliárd forint körül tartható, melyet jövőre Veres János pénzügyminiszter jelzése szerint legfeljebb 100 milliárd forinton tartanak. Ez az egyrészt 70 milliárd forint körüli bányajáradékból, másrészt legfeljebb 10-30 milliárd forintos költségvetési kiegészítésből tevődik össze, melyet a tárca a későbbiekben sem kíván emelni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







