Megegyezés hiányában még az áprilisi parlamenti választások előtt kétórás figyelmeztető sztrájkot tarthatnak, amelyet az érintettek nagy többsége támogat.
Az iskolakezdés óta egyre több szülő jelezte az RTL-nek, hogy gyermekeiknek alig van idejük megebédelni, sok esetben 5–10 perc sem. Szakértők szerint a túl rövid ebédszünet hosszú távon az egészségre és a tanulási teljesítményre is hatással lehet.
Az iskolakezdés óta az RTL Híradónak többen panaszkodnak arra, hogy a diákoknak nincs elég idejük kényelmesen elfogyasztani az ebédjüket. Egy 16. kerületi szülő azt mondta, hogy a gyerekeknek csak 5-6 percük van megebédelni, után menniük kell órára. Mint mondta, többször volt, hogy gyermeke éhesen ment haza, sőt, olyanra is volt példa, hogy a hetedik óra után nem kaptak enni a diákok, mivel akkor a menzán már összepakoltak a konyhások.
Egy 12. kerületi anyuka is hasonló tapasztalatokról számolt be, az ő gyerekének nagyjából 10 perce van arra, hogy elfogyassza az ebédjét.
A Szülői Hang szerint a gyerekeknek minimum fél órás ebédszünetre lenne szükségük, főleg, hogy egy áltagos diáknak 6-7 vagy akár 8 tanórája is lehet egy nap, így csak délután érnek haza. Hangsúlyozták, hogy a gyerekek egészségének is rosszat tesz az, hogy nem tudnak rendesen megebédelni. Az RTL által megkérdezett dietetikus pedig arra figyelmeztetett, hogy könnyebben alakulhat is felnőttkorban evészavar, ha gyerekkorban nem figyelnek oda az ízekre és a mennyiségekre.
A Klebelsberg Központ szerint a kötelező tanórák száma maximalizálva van a Nemzeti Alaptantervben, és az iskolák felelőssége, hogy megfelelő időt biztosítsanak az ebédelésére, ugyanakkor a Szülői Hang szerint ez nagyon sok esetben nem az iskolán múlik.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







