8 °C Budapest
Close up of hands of an Asian Chinese family making robot toy at home

Fontos dolog hiányzik a tananyagból: ebben bizony csúnyán lemaradtak a magyar gyerekek

2022. október 13. 16:02

Örökös kérdés a diákok digitális felkészültsége, és az, hogy az iskolákban mekkora figyelem jut erre a témára. Sokan azonban nem tudják, hogy az egyénileg, illetve a csoportban, közösen végezhető kísérletek,  digitális projektek nem csak a kreativitást fejlesztik, hanem a kooperációs készségeket is, így tényleg fontos, hogy a gyerekek ezzel is eleget foglalkozzanak. A RoboKaland a Brancs közösségi finanszírozási oldalon bukkant fel, ahol sikeresen zárták kampányuk első fázisát, sőt, továbbra is támogatható a projektjük, hiszen a rezsiemelés őket is érinti, így most még nagyobb szükség van a támogatókra, mint valaha.

A szakember- és az utódlásképzésben hatalmas szerepe van az elektronikai hulladékoknak, ugyanis most nő fel egy olyan generáció, amelyik már nem érti, hogy melyik berendezés hogyan működik. A digitalizáció, a robotika megjelenése az oktatásban elengedhetetlen ezekhez a folyamatokhoz, kérdés, hogy a magyar oktatásban kellő figyelem terelődik e rá. A RoboKaland ebben segíti a magyar gyerekeket foglalkozásaikkal, ahol a kidobásra váró elektronikai eszközöket újraépítik,megjavítják és ezen gyakorolnak a gyerekek.

Azonban a folyamatos áremelkedések, és a rezsiemelés őket is érinti, így a Gajdács házaspár elmondása szerint most még nagyobb szükség van a támogatásra, mint valaha, hiszen a szülőket nem akarják a foglalkozások költségével terhelni. Megkérdeztük a házaspárt, hogy jelenleg hogy állnak a kampánnyal, illetve, hogy rájuk hogyan hat a rezsiemelés. Mint mondták, a kampány alatt jó kapcsolat alakult ki a Brancs csapatával, és már az indulásnál is komoly céljaik voltak a kampánnyal, valamint a befolyt összeg gyerekek felkarolására való felhasználásával.

Kisebb részcélokra osztottuk fel a kampányunkat, lehetőség van például egyéni mentrorálás, vagy éppen csoportos workshop megtartásának támogatására is. Mivel az első, 300 000 forintos lépcsőfok hihetetlenül gyorsan teljesült, így ezen részcél is megvalósult, bízunk abban, hogy további lelkes támogatóknak köszönhetően tudunk majd haladni

- emelte ki Gajdács-Leszkó Georgina, aki hozzátette, hogy míg első körben a helyhiány miatt gyűjtöttetek, azóta ez változott.

Egyre többen értik a gyerekekkel közösen végzett tevékenységeinket és azt, hogy a fiatal generáció mennyire fogékony a technológia és természettudományok iránt, mennyire igénylik a kreatív alkotó foglalkozásokat, valamint azt is, hogy már most hatalmas probléma a megfelelő szakember utánpótlás

- mondta a RoboKaland egyik alapítója. A helyhiány azóta megoldódott, hiszen a téma fontosságát látva egy békéscsabai ember, aki szintén robotokkal, robotporszívókkal foglalkozik, valamint ezen eszközök szervízelésével felajánlott a RoboKaland részére a város főterén egy bemutatótermet, amit átalakíthatott a csapat, és most csak a rezsit kell fizetniük, így használhatják a bemutatótermet. Ezzel együtt azonban a kampányban foglalt cél is változott, hiszen új problémákkal kellett szembesülnie a csapatnak, többek között az eszközbeszerzés és a rezsi miatt.

Az energiaárak, a rezsiemelés, és a chiphiány erősen nehezíti a munkánkat. Az eszközök, alkatrészek ára ugyanis a sokszorosára emelkedett, így nehéz beszerezni minden olyan eszközt, berendezést, amivel dolgozni tudunk

- tette hozzá Gajdács Krisztián, aki kifejtette azt is, hogy nem állnak meg, hiszen tudják, hogy a mostani helyzet mekkora terhet jelent a családoknak. Ez miatt kísérleti jelleggel ugyan, de Békéscsabán ingyenesen tartják a foglalkozásokat. Emiatt pedig még nagyobb szükségük van a támogatókra,mint eddig bármikor.

Mi is csak addig tudunk dolgozni, amíg ezt önerőből képesek vagyunk megoldani. Ráadásul a hulladék továbbra is rengeteg, egyre több olyan elektronikai eszköz jelenik meg, amelynek a javítási lehetősége egyre kisebb

- mondta Gajdács Krisztián.

A munka nem áll le

A RoboKaland csapata hulladékból készítenek új dolgokat, illetve elektronikus eszközöket javítanak közösen a gyerekekkel. A nyár során mintegy 55 tonna berendezést hasznosítottak újra, ezzel elértük a 95 százalékos újrahasznosítási rátát. 300 számítógépet javítottak meg a gyerekekkel, 200 monitort, okostévét és több, mint 400 működő, javított mobiltelefont tudhatnak maguk mögött, amelynek nagyobb része a gyerekekhez vándorolt, így nem csak megjavították ezeket az eszközöket, de haza is vihették őket.

Azonban a rezsiemelés őket is érinti, hiszen minden eszközük, amivel dolgoznak, elektronikus. Gajdács Krisztián elmondta, hogy csak a villanyszámlájuk az ötszörösére fog növekedni.

Minden eszközünk elektromos, viszont igyekszünk a költségeket csökkenteni. Sikerült kidobott napelemeket beszerezni, amelyeket a napelemparkban már nem tudnának használni, viszont tökéletesen működnek. Ezeket akkumulátorokra csatlakoztatjuk, valamint a berendezések is napelemmel fognak működni, így reméljük, hogy ez a villanyszámlán is meg fog látszódni

- tette hozzá. Mint mondta, szükség lehet az áremelésre, de igyekeznek ezt úgy kikalkulálni, hogy senkinek ne legyen rossz. Több heti munkát fektettek abba, hogy  a rossz akkumulátorokat regenerálják, napelemeket javítsanak és rossz, kidobott alkatrészekből készítsenek hozzájuk töltésvezérlőket.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ez így is befektetés, de próbáljuk megoldani azt, hogy ne az ötszörösére kelljen emelni az árakat a támogatók felé. Szeretnénk teljesen, 100 százalékban a beérkezett összegekből gazdálkodni, így a Brancson is elindítunk majd egy új kampányt, de a korábbi kampány is folytatódni fog, új csomagokkal készülünk, ahol a támogatás összege arányosan nő majd annak megfelelően, hogy milyen pluszt kap a támogató

- fejtette ki.

A RoboKaland a nyáron táborokat is szervez, azonban az őszi szünet elmaradásával, és a téli szünet hosszabbodásával az ő programjuk is változik. Míg eddig az őszi szünetben ők is pihentek, töltődtek, fejlesztették a módszertanukat, most ezidő alatt is dolgozni fognak. Téli tábort azonban nem terveznek.

Rengeteg tényező befolyásolja egy-egy tábori program megvalósítását, emiatt főleg a téli időszakra nehéz tábort szervezni. Szakkör formájában akkor is működni fogunk, azonban nem tudjuk, mennyire lesz kemény a tél. Ha a fűtés nagyon sokba fog kerülni, elképzelhető, hogy több dolgot át kell majd gondolnunk. Nem biztos, hogy abban az időszakban működni tudunk majd. Természetesen azon vagyunk, hogy legyenek foglalkozásaink, azonban tábort nem szervezünk, azt meghagyjuk a nyári időszakra

- fejtette ki Gajdács-Leszkó Georgina. A nyári táboraik nem ingyenesek, azonban az árakról, mint mondták, nehéz bármit előre mondani, hiszen tavaly márciusban kezdték a táborok szervezését, és mire megvalósultak, már háromszoros áron jutottak hozzá többek között az alkatrészekhez, étkezéshez szükséges alapanyagokhoz is.

Ezért is fontos most a digitalizáció

Jelenleg nagyon fontos az iskolák digitális felszereltsége, és az, hogy a gyermekek megkapják a megfelelő oktatást, elsajátíthassák a digitális kompetenciákat, hiszen a jövőben ez nagyban hozzájárulhat a boldoguláshoz is. Ráadásul a digitális kompetenciák elsajátítása közben a gyerekek sokat tanulhatnak a kooperációról és a kreativitásról is.Az elmúlt időszakban a RoboKaland csapata sok intézményben járt, mint mondták minden helyszín más. Oktatási intézményben Székesfehérváron és Orosházán, valamint a Kodolányi János Egyetemen jártak, ami maximálisan fel van szerelve digitálisan, és rengeteget is használja az egyetem a technológiát akár előadásokon,szemináriumokon is.

A többi iskola felszereltségét nem ismerem, hiszen javarészt nem oktatási intézményben tartottuk a táborainkat. Azonban azt elmondhatom, hogy a gyermekek számítógép használatából látszik, hogy ők már fiatalon is készségszinten használják ezt, így valószínűsíthető, hogy jól felszerelt az intézmény is. Nem kellett mutatni, hogy mit hol találnak, sőt a programokat is készségszinten használják

- mondta Gajdács-Leszkó Georgina. Az általuk látogatott településeken az informatikaoktatás megvalósul, tapasztalataik alapján a gyerek az iskolában és otthon is dolgozik számítógéppel. Bár előfordult, hogy egy intézmény digitális infrastruktúrája elmaradt a többihez képest, ott általában a tanári kar hozzáállása volt példaértékű. A szülők is nagyon lelkesek a foglalkozásokkal kapcsolatban, hiszen a gyermekek megjavított eszközökkel járnak haza, és sokat is beszélnek a foglalkozásokról, így ez a szülőkre is ráragad. Ráadásul a foglalkozások a gyerekek kooperációs készségét is remekül építik.

Mint pedgógus, a mindennapi munkában és a nyári táborokban is jól látható volt, hogy a gyerekek nincsenek hozzászokva, hogy csapatban kell megvalósítani egy-egy feladatot. A testnevelésórán ez adott, a sorversenyeken, vagy a csapatjátékokban csapatban kell teljesíteni, de a többi tanórán leginkább a frontális osztálymunka volt a jellemző: a tanár kiállt, elmondta a tananyagot, a gyerekek jegyzeteltek, majd utána megtanulták azt

- mondta a kooperációs készségekről Gajdács - Leszkó Georgina.

Ma már elmondható, hogy vannak olyan kollégák is, akik kifejezetten sok kooperációs technikát alkalmaznak a feladatok megoldásában. Én is most kísérleti jelleggel használom az osztályomban, és szerintem bátran lehet ezzel próbálkozni, ugyanis nagyon érdekes megoldások születnek egy-egy feladatmegoldás során, és nagyon jó azt látni, hogy a gyerekek mennyire segítik a másikat, mennyire igyekeznek együttműködni a feladat megoldásának sikere érdekében. Ez megmutatkozott az egyik nyári táborban is, amikor egy középiskolás összefogta a kisebb gyerekeket, és együtt szerelték a laptopot. Nem volt neki kiosztva ez a feladat, de látta, hogy segítségre szorulnak, és nagyon ügyesen koordinálta a foglalkozást, amit a kisebbek el is fogadtak. Elmondható, hogy abszolút nyitottak erre a gyerekek, csak lehetőséget kell nekik adni

- fejtette ki Gajdács-Leszkó Georgina.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm