Új függőség burjánzik a járvány árnyékában: ennek egy életen át isszák a levét a gyerekeink

Új függőség burjánzik a járvány árnyékában: ennek egy életen át isszák a levét a gyerekeink

2021. június 1. 05:44

Az elmúlt 14 -15 hónapban a világ jelentős része monitorok elé szorult, de ami még rosszabb, ezt tettük gyermekeinkkel is. Náluk a digitális függőség viszonylag lassan alakul ki, ám annál komolyabb következményei lehetnek hosszú távon, már csak azért is, mivel abban az élethelyzetben, melyben ők vannak, nagyrészt a felnőttek mondják meg, mit, mikor, hol és hogyan tegyenek. "Ezzel szemben az online világ egy olyan személyes, titkos tér a telefonjukban vagy a laptopjukban, ahol ők kontrollálnak, ők az események urai. És ez egy hihetetlenül erős, már majdnem drogszerű érzés egy kamasz számára" - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjúban Nagy Zsolt addiktológus. Emellett a szakember beszélt még a szocializáció és a valóság között tátongó űrről és a felelős szülői magatartásról is. 

Pénzcentrum: Az emberek többsége a monitorok előtt töltötte az elmúlt 14 hónapot. Mindennek milyen társadalmi következményi lettek vagy lesznek a jövőben?

Nagy Zsolt: Digitális függőségek világa bizonyos szempontból még szűzföldnek tekinthető, már csak azért is, mivel nem nagyon vannak kutatások abban a témában, hogy valójában mi is történik jelenleg a társadalomban az online élet nyomán, vagy hogy milyen következményei vannak a gyakorlati és konkrét együttélésre, a társadalmi kapcsolatokra vagy éppen az emberi lélekre annak a helyzetnek, ami 14-15 hónapja körülöttünk van.

Viszont azért mégis van sok minden, amit tudunk, hiszen jó pár kutatás zajlott korábban arról, hogy az úgynevezett digitális generációkkal mi történik az egyre intenzívebb eszközhasználat nyomán.

Jean M. Twenge os írt erről egy könyvet, megjelent magyarul is, melyben meglehetősen keserű megfigyeléseket tett arra nézve, hogy a fiatalabb generációknak a szülőkkel közös programjai, a barátokkal töltött idejük milyen drasztikus mértékben lecsökkent, és hogy a magányosság, a valamiből való kimaradás érzete ezzel párhuzamosan elkezdett emelkedni. Arról nem is beszélve, hogy a 12-17 éves korosztályban radikálisan megugrott a depresszióval azonosítottak száma, sőt az öngyilkosságok aránya is megemelkedett ennek a nemzedéknek a körében. Az online eltöltött idő nagyjából egy óráról átlagosan napi öt órára ment fel a vizsgált populációban.

A monitor személytelen felülete rengeteg csatornát kiiktat az emberi kommunikációból: általa nincs mód egészlegesen észlelni a másikat, teljes alakjában és testében, nem látjuk az apró árnyalatokat, a ruházkodásának a részleteit, nem érezzük a másik illatát, nem látjuk a pórusait, nem tudunk vele kezet fogni, elvész a hangszín, a hanghordozás egy része, a testbeszéd, és a nonverbális kommunikációs csatornák is csak részlegesen működnek.

Az online találkozások alkalmával egy nagyon furcsa, új helyzet alakult ki abban a tekintetben, hogy az amúgy is szűkös kommunikációs repertoárunk tovább szűkül. Egyértelműen kimondható, hogy a gép előtt töltött idő nem tett jót a kommunikációs és a társas készségeknek az új nemzedékek körében.

Tapasztalta munkája során, hogy többen fordulnak Önhöz segítségért?

A pandémia során, és különösen a végjátékban ha nem is ugrásszerűen, de jelentős mértékben megnőtt a hozzám bejelentkezők száma. Tapasztalataim szerint egyre többen érzik, hogy segítségre van szükségük akár alkoholfogyasztásuk, akár túlzott számítógép-használatuk, depressziójuk, túlzott gyógyszerhasználatuk vagy a játékfüggőségük okán. Azt tudom elmondani, hogy nálam nagyjából 25 százalékkal nőtt a bejelentkezők aránya az elmúlt 4-5 hónapban, és ugyanerről számolnak be az pszichológus kollégák is: ők is hetekre előre be vannak táblázva. Ez a fokozott igénybevétel a segítők részéről is nagyon komoly kérdéseket vet fel a saját erőforrásaik újratermelése és megőrzése szempontjából. A segítő is elhasználódik, ő is ugyanebben a világban él.

Miért olyan vonzó az online tér a leginkább veszélyeztetett 12-17 éves korosztály számára?

Az online tér egy új jelenség, ami páratlan eredménynek számít az emberiség történetében: viszonylag rövid idő alatt egy egész nemzedék számára tárultak fel a technikai eszközök, melyek egészen új kontextusba helyezték az emberi létezést. Elsősorban a fiatalok számára kínált olyan lehetőségeket, amelyek eddig nem álltak rendelkezésükre. Az egyik legvonzóbb eleme a gyorsaság: amikor először találkoznak a gyerekek a technikai eszközökkel, lenyűgözi őket annak a gyorsasága, ahogy váltogathatják a képeket, az információkat. A másik a képek ereje, hiszen tudjuk, egy kép ezer szóval ér fel. A harmadik a hatalomérzet: abban az élethelyzetben, melyben ők vannak, nagyrészt a felnőttek mondják meg, mit, mikor, hol és hogyan tegyenek, ám az online világ egy olyan személyes, titkos tér a telefonjukban vagy a laptopjukban, ahol ők kontrollálnak, ők az események urai.

És ez egy hihetetlenül erős, már majdnem drogszerű érzés egy kamasz számára.

Nagyon vonzó benne még a real time jelenség, hogy élőben lehet kommunikálni másokkal, akik azonnal reagálnak, és állandóan jelen vannak. Ez gyakorlatilag a személyes kommunikáció egyfajta meghosszabbításának tűnik, ugyanakkor nagyon csalóka, hiszen egészen más dologról van szó. Aztán ott van még a sokfélesége, a választás lehetőségek, a bőség zavara vagy néha már terrorja: erre is továbbmehetek, ott is egy link, ezután mi következi? A végtelen scrollozás lehetősége mámorító, ahogy ez a végtelen univerzum is az. Ezzel együtt a tudásnak az illúzióját is nyújtja, holott jó esetben csak értesülésekről, felszínes ismeretekről van szó, melyekből tudjuk jól, csak akkor válik igazi tudás, amikor egy rendszerező elvvel, világképpel párosul, mely által szerveződnek az esetleges és változó színvonalú információmorzsák.  És persze nem szabad megfeledkezni a közösség illúziójáról sem: a virtuális térben közösségben létezem valakikkel, holott lehet, hogy nem is ismerem őket, vagy csak egy bizonyos oldalukat ismerem, esetleg csak az egyik álarcukat a sok közül. Mindez így együtt nagyon vonzó és ütős konstellációt alkot a fiatalok számára.

Mik lehetnek a túlzott online jelenlét a hosszú távú következményei a legfiatalabbakra nézve?

Ezzel kapcsolatban már vannak konkrét előrejelzések, Philip Zimbardo Nincs kapcsolat című könyve világosan és egyértelműen leírja, hogy mit tesz közösségeinkkel és az adott személyek agyával az internetes létezés. Egyrészt megakadályozza az elmélyült olvasást, rontja a koncentrációs képességet, a figyelem tartós összpontosítását, és a szövegekben való elmerülést. A mai tizenévesek nagyon nehezen boldogulnak hosszú írott szövegekkel, és ez az, ami gyakorlatilag átírja a kultúra átörökítésének hagyományos módját:

ami évszázadokon keresztül a könyvekben volt átörökítve generációról generációra, az emberi kultúra teljessége, az számukra hozzáférhetetlenné kezd válni, mert ők már képekben és mozgóképekben gondolkodnak.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Emellett ott van még ez az állandó megszakítottság és folyamatos ingerkeresés: az elmélyüléssel szemben mostanában már a félbeszakító technikák uralkodnak (felugrik egy hirdetés, továbbmegyek egy linken), így tehát az elmélyüléshez, a belefeledkezéshez hiányzik egy nagyon fontos tényező, az hogy időt szánjunk valamire. Mindez egy vibráló, nem kitartó, nem konstans figyelemgazdaságot eredményez a fiataloknál, mely által összefüggéseikből kiragadott, ténynek tűnő, de inkább csak értesüléseknek számító adatokat kapnak szervező elv nélkül. Rengeteg gond származik abból, hogy azok a formák, amik régen apákról fiúkra átadódtak, az úgynevezett beavatási technikák, amik arról szólnak, hogy megismerem az önfegyelmet, a tekintélyt, az autoritást, azt, hogy része vagyok egy nagyobb egésznek, hogy adott esetben az ismeretek és a tudásbölcsesség világába az idősebbek vezetnek be, ezek mára kikoptak a nyugati társadalmakból, és teljesen esetlegessé vált, hogy ki lesz az a tekintélyszemély vagy milyen felületről, információforrásból érkeznek a tinédzserkorban nagyon fontos impulzusok arra nézve, hogy milyen a férfiasság, vagy hogyan bánunk a nőkkel, vagy mi az, hogy társas érintkezés, mi a különbség az erő és az erőszak között, a tudás és az értesülés között.

Rengeteg olyan szabályozó faktor kerül ki a fiatalok életéből, amelyek még régebben segített nekik eligazodni a világban, tájékozódni, kapcsolatot teremteni. Eszközök vannak a kezükben, és nem személyek. Egy fiúgyereknek például tekintélyt képviselő erős, határozott személyre van szüksége a környezetében ahhoz, hogy megtanuljon férfiként működni. Ezt soha nem fogja eredményesen megtanulni filmekből vagy képregényekből. Nem több információra, hanem kapcsolatra lenne szükségük: valódi hús-vér kapcsolatokra egymással és az idősebb nemzedékekkel.

Lassan válnak függővé a gyerekeink, és az okoseszközök oktalan használata egyre inkább arról szól, hogy nem másképp gondolkodnak dolgokról, hanem egyre kevésbé vagyunk képesek árnyaltan, elmélyülten, elemző módon, összetetten gondolkodni. Drasztikusan csökken a gyerekeink boldogságképessége, kevésbé képesek a pozitív élményeket átélni, flow-ba kerülni, mert ezeknek át kellene adniuk magukat, de ők pedig arra vannak szocializálva, hogy mindig lépjenek tovább. Azért nem tartósak a kapcsolatok, mert nem raknak energiát abba, hogy megjavítsanak egy barátságot vagy egy párkapcsolatot, inkább lecserélik. Majd jön a következő, mint a játékokban új élet, ezáltal a kapcsolatteremtő képesség deficitjei is nagyon látványosak kezdenek lenni. Tényleg nem a nosztalgia beszél belőlem, de a közösségképzésnek az ereje úgy tűnik, eltűnt a gyerekeink életéből, és ezt valószínűleg nagyon megsínyli majd az életpályájuk.

És ez hatással lesz az egész felnőtt életükre.

Igen. Az y generáció azt kapta nevelés gyanánt a szüleitől, hogy csodás vagy, gyönyörű, különleges, az élet mindent meg fog adni neked, csak akarni kell, és zéró teljesítményért is tapsikolnak, mert te olyan szép és okos vagy. Ám amikor kikerülnek majd a munka világába, óriásit koppannak, és egy egész generáció önbecsülése megroppan, hiszen az a világ valójában nem így működik.

Nem lesznek rögtön topmenedzserek, hiszen ahhoz előtte végig kell járni a szamárlétrát, el kell végezni a mocskos munkát. Tehát a szocializáció és a valóság már nem kompatibilis egymással, aminek nagyon komoly veszélyei vannak. Az a fajta türelmetlenség, az azonnali vágykiélés lehetősége, amit a gépek és a technika kínál, nem tanít meg várni, nem tanítja meg azt, hogy az elismerést nem lehet zsetonokkal vagy pontokkal megszerezni, azt ki kell érdemelni, azért meg kell dolgozni, és igenis vannak lassú, kényelmetlen, idő- és munkaigényes folyamatok. Egy kicsit olyan, mintha csak a csúcsot látnánk, de a hegyet nem, amin fel kell rá mászni.

Az életben a legfontosabb dolgok – a szerelem, a siker, a munkahelyi teljesítmény, a tekintély – mind hosszú nehéz, és befektetést igénylő folyamatok. Persze vannak a rövidítések, mint például a drog, az alkohol, a számítógépes játék vagy a vásárlás, ahol ez az azonnali vágykielégülés működhet, csak ennek a másik végén csömör, teljes kiégés és kiüresedés van, melyeket már nagyon sokszor látok akár már huszonéves korban. Nekik teljesen üres az életük, semmi nem motiválja őket, semmilyen célt, elképzelést, víziót nem tudnak megfogalmazni arra vonatkozóan, hogy mit szeretnének kezdeni az életükkel.

Szülőként melyek azok a pontok, ahol ezt a folyamatot még el lehet csípni és vissza lehet fordítani?

Alapvetően háromféle szülői magatartástípust azonosítottak az ezzel intenzívebben foglalkozó kutatók. Az elsőt szemlélődő szülőnek nevezték el, és a szülők döntő többsége ilyen. Ők nagyjából azzal vannak tisztában, hogy a gyerek médiát fogyaszt, de hogy mit, mikor, mennyit, hogyan és az milyen hatással van rá, az kívül esik a látókörükön. Ez az ún. laissez-faire nevelés: „majd a gyerek megtanulja, mindenki ezt csinálja, nincs időm arra, hogy ott üljek mellette.” A másik a kontrolláló szülő, aki idő- és tartalomkorlátokat szabva igyekszik kordában tartani a gyerekeit - ez nagyjából az autoriter stílusú nevelésnek feleltethető meg. Ők azok, aki megpróbálják keretbe szorítani (akár megegyezve vele) azt, hogy tanulás után mennyit internetezhet, mennyit játszhat, mikor van villanyoltás. Ez esetben elég gyakran zajlanak otthoni háborúk: „elviszem a modemet, kikapcsolom, lemondom az előfizetést!” Rengeteg olyan szülővel találkozom, akik benne állnak ebben a csatában. A harmadik típus a mediáló szülő, aki egyrészt megmutatja a kívánatos magatartást, másrészt belép a gyerek világába, amennyire ez lehetséges, együtt értelmezi vele a tartalmakat, adott esetben segíti a helyes médiafogyasztást. Kérdéseket tesz fel arra vonatkozóan, hogy miért fontos neki valami, mi tetszik neki, beszélgetéseket kezdeményez egy-egy tartalom kapcsán, akár komolyabb kérdésekről is. 

Lényeges lenne, hogy a szülő valahogy jelen legyen ebben a világban, közösen igazodjon el a gyerekével, közössé tudja tenni azokat az élményeket és tartalmakat, amik innen érkeznek. Az egyszerű tiltás vagy a szimpla szabályozás általában kevés. Beszélgetni kell velük az internet veszélyeiről, vagy hogy mit érzékel magán, amikor nem jut hozzá a játékhoz vagy a fogadási lehetőséghez.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. július 25. vasárnap
Kristóf, Jakab
29. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2021. július 24. 14:24