Kedvező nemzetközi hangulatban indulhat a kereskedés a BÉT-en, a Richter célárát is emelte egy nagy befektetési ház.

Hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, azonban ez az egyik alapja a tudatos és eredményes öngondoskodásnak, sőt, akár a nyugdíjas évekre való felkészülésnek is. Nem, nem tartalékképzésre és takarékoskodásra gondolunk – még ezeket is megelőzi egy rendkívül fontos lépés, ami nélkül azonban minden tudatosság és öngondoskodás elképzelhetetlen. Ez a pénzügyi edukáció. De ez a fajta tudásátadás manapság mégis kinek a feladata?
Ki ne szeretne olyan anyagi biztonságot előteremteni magának, amellyel a nyugdíjas évek során sem kell hónapról hónapra élni, esetleg a gyerekektől vagy unokáktól rendszeresen kölcsönkérni? Ahhoz azonban, hogy ez megvalósuljon, nélkülözhetetlen lerakni és kialakítani az olyan alapokat, mint a megfelelő pénzügyi edukáció. Azonban ez kinek a feladata? A magyar lakosság 55%-a szerint elsősorban a szülők és a nagyszülők kezében van a felelősség, hogy a fiatalok pénzügyi tudását megalapozzák és terelgessék őket a tudatos jövő felé vezető úton – derül ki OTP Nyugdíjpénztár megbízásából készített felmérésből.
Tízből ketten gondolják úgy, hogy az ilyen jellegű tudásátadás az iskola és a tanárok feladata, minden tizedik ember pedig a munkahelyet tartja felelősnek. Mindössze a lakosság 6%-a vélekedik úgy, hogy elsősorban a pénzügyi intézményeknek kellene nevelnie a fiatalokat ebben a kérdésben. A visszajelzések alapján a baráti kör az utolsó helyen szerepel, csupán 1% tartja őket a legfontosabb tanítóknak anyagi ügyekben.

A felmérésből az is kiderült, hogy ahogyan a pénzügyi edukációt, úgy a nyugdíjas évekre való felkészülést sem lehet elég korán kezdeni. A többség szerint már 20-30 évesen szükséges a nyugdíjas évekre való felkészülés (41%), a lakosság harmada 30-40 éves kor közé, míg 40-50 éves kor közé 13% teszi az ideális időpontot. 50 év felett kezdődő takarékoskodást mindössze 5% említett.
A fiatal, 18-39 éves korosztály ezt a kérdést valamelyest máshogy látja: körükben az átlaghoz képest alacsonyabb arányban vannak azok, akik a felkészülést már a 20-30-as életkorban szükségesnek tartják, ők inkább később, a 30-40-es éveikben tartják ezt aktuálisnak.
Úgy tűnik, időről-időre egyre többen látják be, hogy a hosszú távú anyagi biztonsághoz elengedhetetlen a minél korábban megkezdett tudatos takarékoskodás
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCreditnél 6,64% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; az Erste és a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál pedig 7,00%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
– mondta Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója. „
Az önkéntes nyugdíjpénztár pedig egy kényelmes és biztonságos módja annak, hogy akár már ma elkezdjünk gyűjtögetni és kiegészítést félretenni a nyugdíjas éveinkre, hogy ne csak az állami juttatásunkra tudjunk majd támaszkodni. Ráadásul a különböző befektetési portfólióknak köszönhetően akár nagyobb összegeket is gyűjthetünk kockázatvállalásunktól függően
– tette hozzá. A portfóliók átjárhatók, vagyis azt, hogy nyugdíjmegtakarítását ki melyikben tartja, a saját döntése. A különböző portfóliók között tetszőleges időpontban és gyakorisággal lehet váltani, ugyanakkor érdemes felmérni, melyik opció áll legközelebb az aktuális kockázatviselési hajlandósághoz.

Szavazást kezdeményez a Parlament: 440 ezer idősnek jöhet a rendkívüli nyugdíjemelés Magyarországon?
A KSH adatai alapján a 65 éves és idősebb társaink nagyon szűkös megélhetéséhez jelenleg minimum havi 140 ezer forintra van szükség.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Vállalkozásod van? Így csökkentheted az áramköltségeket akár harmadával, beruházás nélkül
Szalai Sándort, az E.ON szakértőjét kérdeztük az energiaszolgáltató új tarifacsomagjáról.
-
Érdemes már most bevásárolni az iskolakezdésre: néhány trükkel tízezreket spórolhatunk
Kedvező áron juthatunk iskolaszerekhez a Penny kínálatában.


