2020. november 29. vasárnap Taksony

Nem tett jót a forintnak Orbán vétója: mutatjuk, mi lett az eredmény


Majdnem 360-ra esett vissza a forint Orbánék jogállamisági vétója kapcsán, az elkövetkező napokban pedig várhatóan szintén ez fogja meghatározni a magyar fizetőeszköz alakulását.

Amint azt tegnap megírtuk: korábbi fenyegetését beváltva Orbán Viktor a lengyelekkel együtt bejelentette, hogy megvétózza az Európai Unió következő költségvetését és a koronavírus miatti helyrállítási alapot. Abban ugyanis a jogállamisági normák betartásához kötik a pénzek kifizetését. Ez a gyakorlatban például a bíróságok vagy a média függetlenségének helyzetétől is függővé tenné a hazai beruházások jelentős részét finanszírozó forrásokat. A kormánypárti politikusok ideológiai zsarolásról beszélnek és arról, hogy a hazai baloldalt szeretnék ezzel hatalomra juttatni, a kormány kritikusai szerint ugyanakkor csak az uniós csatlakozásunkkor is előírt feltételeket kell betartani.

A politikai vétónak egyébként még nincs jogi kötőereje. Ráadásul vélhetően a költségvetésről és magáról a jogállamisági feltételekről külön lesz döntés, így az ügy még hosszabb ideig elhúzódhat. A forint azonban gyorsan reagált a vitára: ma reggelre a Portfolio cikke szerint 359,25-re gyengült vissza az euróval szemben és vélhetően az elkövetkező napokban a vétó körüli vita erőteljesen befolyásolni fogja az árfolyamot. Emellett a jegybank mai kamatdöntő ülésének eredménye lesz mostanában hatással a hazai fizetőeszközre.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is, ezért nagyon fontos, hogy már most a számunkra legmegfelelőbb konstrukciót válasszuk! Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Fontos változás a sárga csekkeknél: hamarosan véget érhet egy korszak Magyarországon?
Aki ragaszkodik a csekkes megoldáshoz, az is sokszor már telefonon fizeti be.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS