2020. július 9. csütörtök Lukrécia

A leggazdagabbakat már rég nem érdekli az állampapír, új befektetésekre vadásznak


Ahogyan az egész világban, úgy itthon is jelentős változásokat hozott a koronavírus, a gazdaságiban és társadalomban is. Miközben ilyen piaci csapkodások közepette sok befektető inkább menekül a tőkepiacokról, a magyar gazdagok azt várják, mikor szállhatnak be. Ennek pénzügyi fedezetét pedig sokan állampapír-értékesítésből teremtik meg. A privátbanki szolgáltatók körében végzett körképünkből kiderül, hogy a magyar gazdagok szinte teljesen leálltak az eddigi slágerterméknek számító szuperállampapír vásárlásával, az állomány inkább csak stagnál, és ez nem olyan jó hír a lakosságra erősen támaszkodó államadósság-finanszírozásrara nézve. Ne merüljön fel senkiben a kétség: a MÁP+-t döntően nem az átlagfizetésből élők veszik, hanem a vagyonosabb réteg.

A koronavírus okozta piaci turbulencia sok befektetőt arra késztetett, hogy megszabadulva kockázatos befektetéseitől inkább biztonságosabb eszközökben vészelje át ezt az időszakot. Azt gondolhatnánk, hogy egy jelentősebb portfólió-átrendeződés ment végbe a magyar privátbanki ügyfelek körében is, de a szolgáltatók közlése szerint a magyar gazdagok nem ijedtek meg, sőt: várják, mikor tudnak egy jó vétellel beszállni a részvénypiacokra. Ami még kitűnik,hogy nagyon kedveltek lettek a devizás befektetések - írja a Porfolio.

Az MKB Private Bankingtől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a súlyos gazdasági recesszió jelenlegi várakozások szerinti gyors lefutása miatt a korábban megvett befektetésektől az ügyfelek nem szabadultak meg, a piaci esést szelektíven, a válságnak várhatóan ellenálló cégek részvényeinek vásárlására használták. A korábbi összetételhez képest viszont alacsonyabb a befektetésialap-állomány (nettó eszközérték-változás miatt) és magasabb az egyedi részvényarány az ügyfeleik portfólióján belül.

Hasonlóról számolt be a Friedrich Wilhelm Raiffeisen Private Banking is, komoly átrendeződés még nem figyelhető meg a portfóliókban, a meglevő pozíciókat döntő részben megtartják az ügyfelek és kisebb mennyiségben részvény kitettséget tartalmazó befektetéseket kezdenek vásárolni. Kitértek arra is, hogy az egyedi részvények aránya az FWR Private Banking ügyfelek portfóliójában hagyományosan alacsony, 5-6% körül van. Alapvetően konzervatív portfóliókkal dolgoznak, az értékpapír állomány kb. fele államkötvényekben található. Jelentős a devizakitettség is a portfóliókban.

A Concorde Private Bankingnél is alapvetően a kockázatviselési kedv növekedését tapasztalják, érdemi forgalomnövekedést tapasztaltak mind a hazai, mind a külföldi instrumentumok tekintetében az előző hónaphoz és az előző év azonos időszakához képest is. Az európai nagyvállalatok által kibocsátott eurós kötvények kiemelkedően népszerűek most a privátbanki ügyfeleknél. Elmondásuk szerint az átlagos privátbanki ügyfél portfóliója egyelőre nem változott számottevően: 25% kockázatmentes (jellemzően lakossági állampapír forintból vagy devizára visszafedezve), 25% vállalati kötvény (jellemzően deviza), 25% befektetési alap (az abszolút hozamú alapok felől eltolódás a benchmarkos alapok irányába), 15-20% részvény, 5-10% készpénz.

A CIB Private Bankingnél is megjelentek a vételi szándékkal rendelkező ügyfelek is a piacon, akik eddig kisebb kockázati étvággyal kialakított, biztonságosabb portfóliókban tartották a pénzüket. Ez még nem okozott nagyon komoly átcsoportosításokat a portfóliókban, de a lehetőségek keresése sok esetben tetten érhető. A devizás befektetéseket ezzel párhuzamosan sokan előnyben részesítik, és a korábban kereskedési célra vásárolt devizákat nem szívesen adják most el a befektetők.
Nincs szignifikáns átrendeződés a portfóliókban - mondta el az UniCredit Private Banking. Egy jelenséget lehetne kiemelni: a kockázatot amúgy is szívesen vállaló ügyfelek esetében rajzolódik ki az, hogy a likvid portfolióelemek terhére mutatkozik igény kockázatosabb eszközök iránt, kihasználva a részvénypiaci visszaesést. Mint elmondták, leginkább a piaci árak átértékelődése miatt változtak valamelyest az arányok. Ezt valamelyest ellensúlyozza a devizaárfolyam-hatás, a mostani árfolyamok mellett ez nagyon kedvezően hatott forintbázison a portfólióra.

A Hold Privát Vagyonkezelésnél az ügyfelek portfóliói - melyek összeállítása vagyonkezelői kompetencia - a modellportfolióknak megfelelő kockázati szintektől függően 15-35% részvénykitettséggel bírnak jelenleg, kötvények mellett nagyon sok likviditást tartva, amely ilyen időkben nagy értéket és mozgásteret is jelent.

A K&H Private Bankikngnél összességében a portfolió összetétel csak kis mértékben változik. A likvid pénzek (lejáratból vagy frissen beérkező összegek) fokozatosan keresik a helyüket. egyéni szinten látnak példát extrémebb reakciókra: akár a stresszhelyzetben kockázatcsökkentésre, de ugyanígy sok ügyfél a mostani helyzetben lehetőséget lát arra, hogy a jelenlegi alacsony árfolyamok mellett a portfóliója közép- és hosszútávú kedvező hozamát új beszállókkal megalapozza. Egy átlagos privátbanki portfóliót jelenleg 45-50%-ban befektetési jegyek, 25-30%-ban betétek és folyószámla, 20-25%-ban államkötvények, 5-10%-ban pedig tőzsdei részvények és strukturált termékek alkotnak.

Az OTP Private Banking portfólióin belül a fentiekhez képest egy másfajta átrendeződés zajlik: az utolsó 3 hétben a biztonságosabb betétek irányába figyelhető meg átrendeződés a kockázatosabb értékpapírok (részvények, befektetési alapok) kárára, vagyis megtört az a trend, hogy a betétek aránya csökkent az értékpapírokkal szemben. Emellett a fixed income (kötvény) típusú értékpapírok súlya is tovább emelkedett 2020 eddig eltelt részében, sőt, az utolsó 3 hét tekintetében is. Egy átlagos privátbanki portfólió úgy néz most ki, ahogy az a válságokban lenni szokott. A készpénz és a likvid eszközök aránya érzékelhetően nőtt, ugyanakkor a kockázatos elemek súlya csökkent. Ez utóbbiban szerepet játszik az árfolyamveszteség hatása is - hangsúlyozzák.

A Budapest Bank privátbanki részlege kérdésünkre azt válaszolta, hogy az utóbbi hetek árfolyamváltozásai éreztetik a hatásukat a privátbanki portfólióinkon. A volatilis piaci környezetben a költségátlagolás előnyeit kihasználva segítik ügyfeleiket a befektetési portfóliók összeállítása során.

Az Equilor Private Bankingtől azt a választ kaptuk, hogy nagy az érdeklődés a befektetők részéről az olaj alapú termékek, részvények iránt, de a kialakult piaci helyzet érdemben nem módosította a portfolió-összetételeket.

Az SPB Private Bankingnél leginkább euró és dollárban denominált értékpapír eladások, valamint euró és dollár készpénztartás felé rendeződött át az utóbbi időszakban a privátbanki portfólió. Mindezzel együtt jelenleg egy átlagos portfólió 45%-ban készpénzt (azon belül is főként eurót és dollárt) tart, a többi jellemzően magas fix kamatozású vállalati kötvény szintén euró és dollár alapon.

Jelentősebb átrendeződést a Takarékbanknál sem tapasztaltak. A különböző eszközök elmúlt évi remek teljesítményének köszönhetően még február hónapban, a krízis elharapózása előtt számos esetben tanácsadóik javaslatára megtörtént a hozamok realizálása és azok átmeneti defenzívebb eszközökbe helyezése. A hosszú távú stratégiai portfóliókban emelkedhetnek a taktikai befektetési elemek aránya, amelyek extra profitot is hozhatnak. Elárulták azt is, hogy csaknem valamennyi ügyfelük portfoliójában korábban is markáns szerepe volt az állampapíroknak, ez most sem változott, továbbá a kockázatos eszközöknél történő hozamrealizálással megoszlott a taktikai pozíciókra parkoltatott egyenleg állampapírok és szabad egyenlegek között. Viszonylag nagy volumenben szerepelnek forintban és devizában denominált ingatlanalapok is. A kezelt portfóliók nagy részénél megfigyelhető a deviza szintű diverzifikáció, mely az elmúlt időszakban pozitívan hatott a realizált vagy nem realizált hozamokra.

Érdemi és strukturális átrendeződésről nem igazán lehet beszélni - közölte az Erste Private Banking is. Talán az egyetlen számottevő változás, hogy valamelyest megnövekedett a befektetésre váró szabad pénzállomány. Sok ügyfél, aki régóta várt arra, hogy kedvező beszállási pontot találjon a kockázatosabb eszközök piacába, elkezdett likviditást teremteni a jövőbeli részvénypiaci befektetésekhez. Egy átlagos privátbanki portfólió közel fele befektetési alapokból áll, a negyede pedig lakossági állampapírokból. Emellett kisebb részben készpénzben, részvényekben, struktúrákban és kötvényekben tartják ügyfeleik a vagyonukat. A deviza aránya magas, 40%-ot tesz ki.

Gyakorlatilag leálltak a gazdagok a MÁP+-vásárlással, kérdés, hogy meddig

Államadósság-finanszírozás szempontjából egy meglehetősen aggasztó trendet látni most a szuperállampapír piacán: a lakossági állampapírok kulcsterméke iránt hétről hétre esik a kereslet, múlt héten már csak 24,5 milliárdot jegyeztek le, és úgy tűnik, ebben jelentős szerepet játszik az, hogy a magyar gazdagok nagy része szinte teljesen leállt az újabb MÁP+-vásárlásokkal. Az állomány az ügyfelek portfólióinak többségében stagnál, de vannak olyanok is, akik visszaváltottak szuperállampapírt, hogy az így felszabadult pénzt inkább a részvénypiacokon fektessék be. Azt eddig is lehetett sejteni, hogy a szuperállampapírt, nem az átlagfizetéssel rendelkező magyar emberek vették nagy számban, hanem a privátbanki ügyfelek, ezt az Államkincstár tavaly őszi előadása is gyakorlatilag megerősíti: a Portfolio Öngondoskodás konferenciáján elhangzott, hogy a kincstári jegyzéseken belül 5 millió forintot meghaladó volt egy átlagos MÁP+-jegyzés.

A privátbanki szolgáltatók válaszából tehát kiderül, hogy ahol nem is csökkent, ott jó esetben is csak stagnált a MÁP+-állomány.

Címlapkép: Getty Images

KIHÚZNA A BAJBÓL 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk