Az OFAC június elejéig engedélyezte a Molnak a szerb olajcég felvásárlásáról szóló egyeztetéseket.
A nemesfémek, különösen az ezüst árának drasztikus emelkedése jelentősen átrendezte a műtárgypiac belső értékviszonyait, ami új befektetési stratégiákat tesz szükségessé az ezüst műtárgyak piacán - írta a Portfolio.
Az elmúlt időszakban a nemesfémek ára történelmi magasságokba emelkedett, ami a befektetői körökben kiemelt figyelmet kapott. Míg az arany árfolyamának változásáról és annak okairól sok elemzés született, az ezüst árának műtárgypiaci hatásairól kevesebb szó esik, pedig a fizikai nemesfém befektetések szorosan kapcsolódnak ehhez a szegmenshez.
Az ezüst árfolyamának történelmi adatsorai az elmúlt 50 évben két jelentősebb kiugrást mutatnak: az 1980 körüli Hunt fivérek spekulációjához köthető időszakot, valamint a 2010-2013 közötti periódust, amely sok szempontból hasonlít a jelenlegi folyamatokhoz. Mindkét esetben a szűkülő kínálat, növekvő ipari kereslet és a gazdasági bizonytalanság miatti menekülő tőke okozta az áremelkedést.
A jelenlegi áremelkedés jelentősen felkavarta a műtárgypiacot. A nyersanyagárakkal erősebben korreláló, főként használati jellegű és 150 évnél nem régebbi ezüsttárgyak ára ugrásszerűen emelkedett, felborítva a korábban kialakult ár/érték struktúrát. Ennek következtében a modern ezüstök ára közelebb került az antik ezüstökéhez, ahol hagyományosan nem a nyersanyagérték, hanem az ötvösmunka ritkasága és művészi színvonala a meghatározó.
A 2010-2013-as időszak tapasztalatai alapján érdemes megvizsgálni, hogy mely ezüst műtárgyak jelenthetnek jó befektetést a jelenlegi piaci környezetben. Három jellegzetes tárgytípus – az 1830-1930 közötti bécsi gyertyatartók, az 1800-1830 közötti bécsi ampír gyertyatartók és a XVII. századi augsburgi vagy nürnbergi cápáspoharak – áralakulása jól mutatja a különbségeket.
A korábbi hasonló periódusban a nyersanyagáraktól jobban függő modern ezüsttárgyak ára követte az ezüst világpiaci árának ingadozását, míg a gyűjtői szempontból értékesebb antik darabok ára stabilabb maradt. Az ampír gyertyatartók árára például alig hatott az ezüst világpiaci árának változása, a cápáspoharak esetében pedig a nyersanyagárak csökkenése után is folytatódott az áremelkedés.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A jelenlegi piaci környezet – az ezüst árának közelmúltbeli 30%-os esése, majd részleges visszapattanása és újabb jelentős esése után – kifejezetten alkalmas lehet az ezüst műtárgyportfólió átstrukturálására. Ha nem számítunk rövid távon a korábbi csúcsot is meghaladó világpiaci árra, érdemes lehet az antik tárgyak arányát növelni a modernek rovására.
Akár tartósan magas marad a nyersanyagár, akár jelentős visszaesés következik be, az antik ezüsttárgyak várhatóan stabilabb értéket képviselnek majd. Előbbi esetben új egyensúlyi állapot jöhet létre, ahol a modern és antik árak ismét távolodni fognak, utóbbi esetben pedig a nyersanyagáraktól jobban függő modern ötvösmunkák ára zuhanhat, míg a magasabb presztízsű antik tárgyaké kevésbé.
A hazai műtárgypiac helyzetéről tavaly interjút közölt a Pénzcentrum, ahol a November Gallery vezetői válaszoltak a legfontosabb hazai trendekkel kapcsolatos kérdéseinkre. A cikk IDE KATTINTVA olvasható el.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








