Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2026 áprilisában is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.
Mintegy 2 milliárd 241 millió forint állami támogatást írt jóvá a 2024. évi befizetések után a Start-értékpapírszámlákra a Magyar Államkincstár. A jóváírásokat március 21-én, pénteki napon indította a Kincstár a több mint 220 ezer számlára. A Kincstári Start-értékpapírszámlára kizárólag Babakötvény vásárolható, a konstrukció továbbra is az egyik legkedvezőbb, kockázatmentes befektetési lehetőség a családok számára a gyermekekről való gondoskodáshoz.
A Babakötvény a gyermekeknek szánt legkedvezőbb megtakarítási forma Magyarországon, mintegy 410 ezer gyermek rendelkezik ilyennel. Az ebben az állampapírban lévő megtakarítások együttes összege közel 450 milliárd forintot tesz ki. A Kincstár februárban rekordösszegű, mintegy 32 milliárd forint kamatot írt jóvá a gyermekek Start-számláján, amely kiegészülve a most kifizetett állami támogatásokkal a megtakarítások további gyarapodását jelenti a magyar családok számára.
Születésekor az állam 42 500 Ft életkezdési támogatást biztosít minden magyar gyermek részére egy letéti számlán, ahol ez az összeg az infláció mértékével kamatozik. Ahhoz, hogy ebből akár milliós nagyságrendű megtakarítása legyen a gyermeknek, Start-számlát kell nyitni a Kincstárnál. Ez egyszerűen megnyitható akár online is és erre kerül át az életkezdési támogatás összege.
A díjmentes kincstári Start-számla a gyermek bármely életkorában megnyitható, arra bárki befizethet (szülő, nagyszülő, rokon, barát), és az ott összegyűjtött pénzt már felnőttként, 18 éves korától szabadon felhasználhatja. A Start-számlán automatikusan Babakötvénybe fektetve gyarapszik a megtakarítás, az inflációt 3 százalékkal meghaladó mértékben kamatozik, és a befizetések után évi legfeljebb 12 ezer forint állami támogatás is jár hozzá.
A következő kamatperiódusban a Babakötvény 6,7%-os kamatot fizet majd, ami az állami támogatással kiegészítve még mindig az egyik legmagasabb kockázatmentes hozamot ígérő befektetési lehetőség a gyermeket nevelő családok számára.
Súlyos öröklési tévhitben él a magyarok többsége: egy apró hiba, és végleg elúszhat a családi vagyon
A közjegyzői tapasztalatok szerint ez térségenként eltérően alakul, miközben egyre többen döntenek úgy, hogy végrendeletben rendezik vagyonuk sorsát.
Sorozatos karbantartásokat jelentett be a K&H: akadozhat az online és kártyás fizetés, ATM-használat
Február 28-án 23:00 órától 2026. március 1-én 14:00 óráig több mobil- és netbanki szolgáltatás, valamint az ATM készpénzbefizetési szolgáltatások szünetelnek
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







