Trump enyhítene a Kínával szembeni kereskedelmi háborún, a 145%-os vámok jelentős csökkentését ígéri.

2010 óta csak egyszer nem jött be ez a tőzsdei jóslat: nagyot szakíthat idén, aki időben lép a pénzével?
Ahogy az amerikai tőzsde gyengélkedik, a „Magnificent Seven” technológiai óriásai is jelentős veszteségeket szenvedtek el, lehúzva az S&P 500 indexet. A Tesla különösen nehéz helyzetbe került, részvényárfolyama közel 50 százalékot esett, részben Elon Musk ellentmondásos politikai szerepvállalása miatt. A befektetői bizalom megingott a magas kamatok, a gazdasági bizonytalanság és a geopolitikai feszültségek miatt. Az S&P 500 korrekciós tartományba csúszott, de a múltbeli adatok szerint az ilyen visszaeséseket gyakran erős felpattanás követi. A kérdés az, hogy a mostani korrekció hosszabb medvepiac előjele, vagy egy újabb rali kezdete.
Ahogy az amerikai részvénypiac az elmúlt hetekben esett, az úgynevezett „Magnificent Seven” – a legértékesebb és legbefolyásosabb technológiai vállalatok csoportja – szokatlan helyzetbe került. Miközben az Apple, az Nvidia és a többi vállalat általában pozitív értelemben mozgatja a piacot, ezúttal a vesztesek közé tartoznak, és jelentős súlyuk miatt lefelé húzzák az S&P 500 indexet. Mindez azért is fontos, mert ezeknek a cégeknek a mutatói hatással lehetnek az egész részvénypiac általános hangulatára és teljesítményére.
Bár az S&P 500 múlt csütörtökön csak rövid időre csúszott korrekciós zónába, mielőtt pénteken visszapattant, a Magnificent Seven már egy ideje negatívban van, és továbbra is korrekcióban maradt. A hét technológiai óriás mindegyike legalább 14,5 százalékkal esett vissza a legutóbbi három hónapos csúcshoz képest, Microsoftot érintve a legkevésbé, míg Tesla áll a lista másik végén.
Az elektromos autógyártó részvényeinek árfolyama december 17. óta majdnem a felére esett, mivel Elon Musk szerepe a Trump-adminisztrációban különösen külföldön rontotta a márka megítélését. Ez, valamint a hagyományos autómárkák és a kínai gyártók növekvő versenye sok befektetőt arra késztetett, hogy gyorsan megszabaduljanak a Tesla papírjaitól, aminek következtében Musk – mint a cég legnagyobb részvényese – több mint 100 milliárd dollárt veszített a vagyonából.
Ezért a komoly visszaesés
Ahogy a lenti grafikonon is látható, 2025. március 14-éig bezárólag a háromhavi csúcsárfolyamhoz viszonyítva az S&P 500 index árfolyama 8,2 százalékkal csökkent a február 19-i csúcs óta. A technológiai cégek közül a Microsoft (-14,5%), a Meta (-17,5%), az Apple (-19,6%), az Amazon (-18,2%), az Nvidia (-19,8%) és az Alphabet (-18,9%) is jelentős visszaesést szenvedett el. A legnagyobb mértékű esés a Teslát érinti, amelynek részvényárfolyama csaknem 48 százalékkal esett a decemberi csúcshoz képest.
A visszaesés egyik fontos oka a globális gazdasági környezet romlása, amelynek következtében a befektetők kockázatkerülőbbé váltak. Az infláció megugrása és a jegybanki kamatemelések miatt drágábbá vált a vállalatok működésének finanszírozása, ráadásul sokan attól tartanak, hogy a fogyasztói kereslet is csökkenhet a következő hónapokban. Ez a bizonytalanság különösen érzékenyen érinti a technológiai szektort, amely mindeddig a piaci növekedés fő mozgatórugója volt.
A második tényező a túlárazottság miatti piaci korrekció. A techóriások az elmúlt években rendkívül magasra nőttek, részben a járványhelyzet alatt megnövekedett online szolgáltatások és digitális termékek iránti igény miatt. Ám ahogy a befektetők kezdenek óvatosabbá válni, a magas árazások gyorsan korrigálódhatnak, és sokan realizálják a korábbi nyereségeket. Ez a folyamat további eladási hullámot generálhat, amely lefelé húzza a részvényárfolyamokat.
Emellett fontos tényező az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi feszültségek kiújulása, illetve az amerikai vámok szerepe. A technológiai óriások beszállítói láncai gyakran nagyban függenek a kínai gyártóktól és alkatrészszállítóktól, így a vámemelések vagy exportkorlátozások közvetlenül növelhetik a termelési költségeket. Ráadásul, ha az amerikai kormány a nemzetbiztonsági szempontokra hivatkozva újabb lépéseket tesz a félvezetők és csúcstechnológiák kereskedelmének szigorítása érdekében, az még tovább ronthatja a techcégek kilátásait, és visszavetheti a globális piacokon való terjeszkedést.
A szabályozási környezet is egyre bizonytalanabbá válik. A nagy technológiai vállalatok régóta bírálatok kereszttüzében állnak monopolhelyzetük, adóoptimalizálási gyakorlataik és adatvédelmi kérdések miatt. A kormányzati szigorítások, valamint az esetleges újabb versenyjogi perek tovább növelhetik a cégek kiadásait és kockázatait. Mindez együtt eredményezi azt a nyomást, amely a „Magnificent Seven” részvényárfolyamaira nehezedik, és sok befektetőt óvatosságra int.
Musk viselkedése húzza le a Tesla részvényárfolyamát?
2025-ben a Tesla részvényárfolyama több fronton is nyomás alá került, mivel a vállalat alapvető autógyártási tevékenységét zavarja a globális verseny erősödése és a fogyasztói bizalom csökkenése. A gyenge eladási adatok, különösen az európai és kínai piacokon, valamint a növekvő költségek miatt a befektetők aggodalmaskodnak a cég jövőbeli növekedési kilátásai miatt.
Elon Musk kormányzati munkásságát is egyre hevesebben kritizálják, mert a DOGE (Department of Government Efficiency) vezetése mellett figyelme egyértelműen elterelődik a Tesla működésétől. A Tesla-vezér prioritásváltása arra utal, hogy a cég alapvető üzleti folyamatai háttérbe szorulnak, ami befektetői bizalmatlanságot eredményez. Ha Musk nem tudja megfelelően kiegyensúlyozni kormányzati feladatait a cégvezetési kötelezettségeivel, a befektetők aggodalma tovább növekedhet, ami hosszú távon komoly további nyomást gyakorolhat a Tesla részvények értékére.
A részvényárfolyam további nyomása Musk nyilvános megnyilvánulásainak vitatott jellege, különösen a Donald Trump beiktatásán bemutatott karlendítés esetében jelentkezik. Musk saját maga is reagált a vádakra, egy közösségi posztjában azt írta: „Őszintén szólva ennél jobb piszkos trükköt is bevethetnétek. A ‘mindenki Hitler’ támadás már olyan unalmas.” A vitatott gesztusok jelentős negatív visszhangot váltottak ki a nyilvánosságban, ami tovább rontja a Tesla márka imázsát és elidegeníti a fogyasztókat.
Elon Musk az ukrajnai háborúval kapcsolatban olyan vitatott nyilatkozatokat tett, amelyek szerint a Starlink műholdas internetszolgáltatás – mely az ukrán hadsereg gerincét képezi – kikapcsolása esetén az egész frontvonal összeomlana, és többek között azt is javasolta, hogy szankcionálják az ukrán oligarchák tíz legbefolyásosabb csoportját, különösen azokat, akik Monacóban élnek, hogy ezáltal véget vessenek a konfliktusnak.
Sokaknál az is kiverte a biztosítékot, hogy Musk nyíltan kampányolt Németországban a szélsőséges Alternatíva Németországért (AfD) párt mellett: élő videóinterjúkban és közösségi média bejegyzésekben többször hangsúlyozta, hogy csak az AfD képes megmenteni Németországot a gazdasági és kulturális összeomlástól, miközben hevesen kritizálta a hagyományos német pártok bevándorláspolitikáját és gazdaságpolitikáját. Ezek a megnyilvánulások mind az ukrajnai háborúval, mind a németországi politikai helyzettel kapcsolatosan széles körű visszhangot váltottak ki, és jelentős vitákat indítottak el a nemzetközi közvéleményben, mivel gyakorlatilag a világ egyik leggazdagabb emberének nyílt beavatkozásáról van szó két különösen érzékeny politikai kérdésben.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Mi lesz veled S&P 500?
A vámokkal kapcsolatos bizonytalanságok, valamint a gazdasági lassulástól, recessziótól vagy akár stagflációtól való növekvő félelmek gyengítették a befektetői bizalmat az elmúlt hetekben, ez eredményezte, hogy az S&P 500 index korrekciós tartományba csúszott. Az index 5692 ponton állt csütörtökön ami kb. 10 százalékos csökkenést jelent február 19-i történelmi csúcsához képest.
Ez az első korrekció 2023 októbere óta, akkoriban az S&P 500-nak majdnem három hónapba telt, hogy 10 százalékot essen az előző csúcsáról, míg most mindössze három és fél hét alatt érte el ezt a szintet. A legújabb visszaesés azt jelenti, hogy az index minden nyeresége eltűnt a 2024. novemberi választások óta – ezzel ki is futott az úgynevezett Trump-hatás –, mivel az új kormányzat bevezetett intézkedései, politikája, különösen a kereskedelem terén, bizonytalanságot keltettek az amerikai gazdaság pályáját és a globális ellátási láncoktól és szabadpiaci hozzáféréstől erősen függő amerikai vállalatok kilátásait illetően.
Míg egyesek a legutóbbi korrekciót rossz előjelnek tartják – egy medvepiac vagy akár a 2000-es dotcom-lufihoz hasonló összeomlás előfutárának –, mások úgy vélik, hogy a visszaesés már régóta esedékes egy olyan piacon, amelyet túlzott AI-optimizmus hajtott - derült ki a Statista összeállításából. Történelmileg mindkét forgatókönyvre volt példa: az 1929 óta bekövetkezett 56 darab S&P 500 korrekció közül 22 egy medvepiac előjele volt (azaz 20 százalékos visszaesés következett be a korábbi csúcsról), míg 34 esetben nem alakult ki további jelentős zuhanás.
A Motley Fool legfrissebb elemzése szerint a korrekciókat gyakran erős visszapattanás követte a következő 12 hónapban. A 2010 óta történt kilenc korrekció közül az S&P 500 átlagosan 18 százalékot emelkedett az azt követő évben, és csak a 2022-es korrekció után következett további visszaesés. A legutóbbi, amely 2023. október 27-én érte el a korrekciós tartományt, egy 41 százalékos ralihoz vezetett a következő 12 hónapban – egy olyan eredményhez, amelyben most is sok befektető reménykedik.
Az alábbi ábra is azt mutatja be, hogy az S&P 500 részvényindex történelmi adatai alapján a korrekciókat gyakran erőteljes felpattanás követi. A grafikon az elmúlt évek során bekövetkezett korrekciókat veszi sorra, és azt ábrázolja, hogy az index hogyan teljesített az adott korrekció utáni 12 hónapban.
A korrekciót úgy határozták meg, mint egy legalább 10 százalékos visszaesést az S&P 500 előző bikapiaci csúcsához képest. Az adatok alapján az S&P 500 az esetek többségében pozitív hozamot ért el a korrekciót követő időszakban, az átlagos emelkedés 18 százalék volt.
Kiemelkedő példák a 2020. februári korrekció (+28%), valamint a már említett, legutóbbi, 2023. októberi korrekció, amelyet egy látványos, 41 százalékos emelkedés követett. Egyetlen kivétel volt az elmúlt 15 évben: a 2022. februári korrekció utáni évben az index további 7 százalékot esett.
Zuhanópályán a Bitcoin árfolyama is
Donald Trump győzelme után a Bitcoin árfolyama drámai módon az 100 ezer dollár fölé emelkedett, elérve 105 ezer dolláros csúcsát – ez tükrözte a befektetői optimizmust és a kriptovaluta iránti újfajta érdeklődést. Azonban 2025 márciusára a piac jelentős visszaesést mutatott, és a bitcoin legkisebb árfolyama 80 ezer dollár alá is becsúszott, ami az elmúlt hónapok volatilitását jól illusztrálja.
A zuhanás fő okai között szerepel a globális gazdasági bizonytalanság, valamint az USA kormányzatának kereskedelmi és nemzetbiztonsági politikái, amelyek negatívan befolyásolták a kriptovaluta piacot. A Trump győzelme utáni kezdeti lelkesedést a befektetők fokozatosan elbizonytalanították a gazdasági kilátások és a nemzetközi feszültségek növekedése.

Ezen túlmenően a bitcoin túlárazottsága miatt a befektetők realizálták a korábban elért nyereségeket, ami további eladási hullámot generált, és a piacot fokozatosan lefelé húzta. A technológiai és pénzügyi szektorokban tapasztalható általános pesszimizmus is hozzájárult ahhoz, hogy a digitális eszköz iránti kereslet ideiglenesen visszaesett.
A jövő kilátásai vegyesek, mivel sok elemző szerint a Bitcoin továbbra is hosszú távon megőrizheti szerepét digitális menedékeszközként, különösen a gazdasági és geopolitikai bizonytalanságok közepette. Ugyanakkor a befektetőknek érdemes körültekintően kezelniük pozícióikat, mivel a piaci volatilitás továbbra is jelentős kockázatot jelenthet, és a jelenlegi 86 ezer dolláros szint alá történő további visszaesés sem kizárt.


"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Neked 1%, nekik egy újabb lépés a kórházi magány ellen (x)
Az Amigos a gyerekekért önkéntesei, 10 éve viszik a játékos nyelvtanulást a kórházakba. Segítsd őket, hogy jövőre is ott lehessenek a kórházi ágyak mellett.
-
Kiváló minőségű tejtermékek minden napra (x)
A Sole-Mizo Zrt. hat Mizo márkaterméke szerezte már meg a KMÉ-védjegyet, amely a kiemelkedő minőség garanciája a fogyasztók számára.
Portfolio Gen Z Fest 2025


